Hamarabb nyert raliversenyeket, mint szerzett jogosítványt Demjén, akinek egész életét az autóversenyzés tölti ki, így a látványos manőverek természetesen az esküvőjéről sem hiányozhattak. A korábbi bajnok rendhagyó lagzin kötötte össze életét szerelmével, Szabinával.
– Tízéves korom óta ralizom, és mindenképpen szerettem volna, hogy az autóversenyzés valamilyen formában része legyen a nagy napnak. Ehhez segítségül szolgált, hogy az egyik versenyzőbarátomtól, Jobbágy Krisztiántól kaptam egy versenygépet, hogy az legyen az esküvői autónk – fogalmazott a Borsnak a 2010-es országos ralibajnokság N/2-es kategóriájának abszolút győztese. Martin az ünnepségnek megfelelően felmatricázott autóval önmagában azonban még nem elégedett meg. Elképesztő mutatvánnyal lepte meg és szórakoztatta a násznépet.
– Gondoltam, tartok egy kis bemutatót, ezért megforgattam az autót a párom körül – mesélte Demjén, akinek szerelme egyáltalán nem rémült meg a hajmeresztő produkciótól. – Minden rendben volt, fel volt rá készülve – tette hozzá a még mindig csak 26 éves korábbi ralibajnok, aki nyáron, Egyiptomban kérte meg párja, Szabina kezét. Bár az esküvőt jövőre tervezték, előrehozták a jeles eseményt, mivel szerelmével azóta első gyermeküket várják.
– Két hónap alatt szerveztük meg az esküvőt, de ennek ellenére nagyon jól sikerült – mondta Demjén, aki 2015 óta szünetelteti a versenyzést, de tervei szerint jövőre visszatér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.