Erdei Zsolt: Nem mondok le!

Erdei Zsolt: Nem mondok le!

Erdei Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 18. 10:15
Erdei Zsolt lapunknak reagált a bokszmenedzser Rácz Félix keddi felszólítására: le kellene mondania!
K. D.

Nem mond le a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki posztjáról Erdei Zsolt, akit azután szólított fel távozásra Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője, hogy Madár vezetésével egy év alatt 348 millió forintos adósságot halmozott fel a szervezet.

– Úgy ismer, mint aki feladja, amit vállalt? Nem mondok le! Egyenesbe hozzuk a dolgainkat, és újult erővel dolgozunk tovább – fogalmazott a Borsnak az amatőrként és profiként is világbajnoki címig jutó egykori bokszoló. Erdei szerint nem Rácz Félix feladata az ő szakmaiságának megítélése. – Kezdő vezetőként van hová fejlődnöm, ez igaz. De a lelkiismeretem tiszta.

A bokszmenedzser lapunknak elmondta: többször találkozott Erdeivel a sportág megreformálása érdekében, ám az elnök sem az ő, sem pedig az olimpiai bajnok Kovács Kokó István tanácsait nem fogadta meg.

– Félre ne értse, nincsenek elnöki ambícióim – mondta lapunknak Rácz, aki határozottan cáfolta azt is, hogy egyéb pozíciót szeretne a MÖSZ-ben. – Összeférhetetlennek tartanám a saját cégemmel. Tudom, ez nem mindenkit zavar, lásd Madárfészek Akadémia, amely bár az utánpótlás-nevelésre az akadémiák közül a legmagasabb támogatásban részesült a szövetségtől, mégsem onnan kerültek ki például az ifi-vb érmesei…

A menedzser 2014-ben még profi címmeccset szervezett Madárnak, ma már viszont felszólal ellene. Azt mondja, azért, mert a legfontosabb célja, hogy végre rend legyen a szövetségben. Például ne fordulhasson elő olyan, hogy 348 millió forintos adósságnál Erdei felveszi a fizetését, miközben a budapesti ifi-vb érmesei, Orbán Adrián és Villás Veronika továbbra sem kapta még meg a jutalmát.

– Úgy gondolom, ez komoly morális és erkölcsi kérdéseket vet fel – tette hozzá Rácz.  

– Tudom, mindig fontos higgadtnak maradni, de amikor Rácz gyerekeket kevert a kampányába, nálam elszakadt valami – ezt már Erdei mondta, majd kitért arra is, miért nem fogadta meg a promóter tanácsait. – Több esetben figyelembe vettem a javaslatát, de messze nem mindenben. A profi ökölvívás a magyar ökölvívás elválaszthatatlan és fontos része. Ugyanakkor Rácz Félix személyével és módszereivel kapcsolatban nagy az ellenállás az amatőrök táborában. A bokszmenedzser a saját érdekeit képviselve tett nekem javaslatokat. Ez, sajnos, hitelteleníti a véleményét, és azt is, ami megfontolandó lehet. A fizetésekkel kapcsolatban az igaz, hogy a dolgozók megkapták a pénzüket, ám mi, apparátusi szinten blokkoltuk. Aztán az ellenőrző bizottság úgy döntött, a béreket ki kell fizetni.

Erdei leszögezte: a bajban jön ki igazán, hogy ki milyen ember.

– Voltak olyanok a szövetségben, akikben nagyot csalódtam – zárta Madár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.