Birkózó világbajnokság: Családja szurkolta ki Bácsi aranyát

Birkózó világbajnokság: Családja szurkolta ki Bácsi aranyát

VB
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 26. 23:15
Végre megtört a jég, Bácsi Péter révén megvan az arany. A másik magyar döntős, Korpási Bálint ezüst éremmel zárta a küzdelmet.
K. D.

Az FTC világ- és Európa-bajnok birkózója, Bácsi Péter második világbajnoki címét szerezte meg péntek este a budapesti birkózó vb-n a Papp László Sportarénában. Az ellenfele a korábbi vb-bronzérmes török Emrah Kus volt. A 82 kilós súlycsoportban versenyző, 35 éves kötöttfogású birkózó Bácsi 2014-ben szerezte meg első világbajnoki címét, ám a mostani sokkal különlegesebb volt számára, ugyanis a családja végig a helyszínen szurkolt neki. S persze a hazai közönség is biztatása is sokszor átsegítette a nehéz pillanatokon.

– Rengeteg energiát adott, hogy a családom, szeretteim szeme láttára birkózhattam – mondta a kamerák előtt Bácsi, aki még a csütörtöki elődöntője után úgy nyilatkozott, hogy a kisfiát is a karjában tartotta. Péterke csak annyit mondott: „Nagyon szurkoltunk neked apa!”, amin még a nap nagy részében szúrós tekintetű, friss világbajnok is elmosolyodott, és megjegyezte: „Ez a siker titka”. A döntőben Kust 4-3-ra legyőző Bácsit felesége, Andrea és két fia, a kétéves Benedek, és a négyéves, apukájával sokszor szívesen birkózó Péter űzte bele a győzelembe, aki a meccsen hátrányból fordított.

– Őszintén nagyon örülök, hogy haza közönség előtt lehettem VB-bajnok, ez sokkal kedvesebb, mint a 2014-es taskenti címem. Tokióig egyelőre még nem gondolkodom, ennek a címnek szeretném minden percét kiélvezni. Alig várom, hogy megölelhessem a feleségem és a gyerekeim – mondta a győzelem után a Borsnak Bácsi.

Korpási figyelmetlen volt

A kötöttfogásúak 72 kilogramos küzdelmében két világbajnok feszült egymásnak. Korpási Bálintnak azonban nem sikerült a győzelem a kétszeres VB-győztes, Frank Stabler ellen. Mindkettejüket megintette a vezetőbíró egyszer, 1:1-re álltak a felek az utolsó percben, amikor is Stabler kihasználta Korpási figyelmetlenségét és kitolta őt a szőnyegről. Ezzel egy pontot szerzett és meglett a világbajnoki cím.

– Fel voltam készülve Stablerre, hiszen rengetegszer összecsaptunk már. Ám egy pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználta, megnyerte a találkozót. Nagyon csalódott vagyok, szeretem volna a hazai közönség előtt ismét VB-t nyerni – mondta a Borsnak Korpási Bálint, akinek családja és felesége is a lelátón szorított.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.