A legsúlyosabb vereségét szenvedte el Diego Simeone irányítása alatt az Atlético Madrid, amely a Dortmund otthonában kapott ki 4-0-ra a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A német együttes szárnyal, mióta Lucien Favre átvette a csapatot. Edzősége alatt mindhárom meccsét megnyerte a BL-ben, nyolc gólt szerzett és egyszer sem kapitulált, míg a bajnokságban veretlenül áll a tabella élén.
– El kell ismerni, ellenfelünk remekül futballozott. Ötletesen és gyorsan játszott. Remélem, így folytatja, mert élvezetes focit nyújtott. A végeredmény olyan egyértelmű, hogy nincs mit magyarázni rajta – mondta a találkozó után Simeone, akinek 391 meccset kellett várnia, hogy 4-0-ra kiüssék a csapatát.
A Kaiserslauternnel német bajnoki címet nyerő Hrutka János szerint a dortmundi szakember titka abban rejlik, hogy bátran nyúl a fiatalokhoz. Az Atlético ellen pályára lépő csapat átlagéletkora 25 év volt.
– A Dortmundnál a Klopp-érához hasonló építkezés kezdődött el. Rengeteg a fiatal, tehetséges focista. A harmadik gólt szerző Jadon Sancho 18 esztendős. Favre ehhez nagyon ért, bátran fiatalít – fogalmazott a Borsnak Hrutka, aki szerint a mostani sikerekből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. – Az eredmények csalókák. A BL-ben több olyan csapat is van, amely előrébb tart a Dortmundnál. A játékosok nagy részének nincs vagy kevés a BL-tapasztalata. Úgy gondolom, a bajnokságot sem tudják megnyerni, ez csak egy pillanatnyi siker, de jó úton járnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.