Szerelmétől kapott nyaklánc hoz szerencsét Babosnak

Szerelmétől kapott nyaklánc hoz szerencsét Babosnak

Babos Tímea
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 08. 18:30
Nem veszi le a szerelmétől kapott nyakláncát Babos Tímea, ami New Yorkban is szerencsét hoz: már a páros döntőre koncentrál.
K. B.

Marad világelső párosban Babos: Kristina Mladenoviccsal bejutott a vasárnapi fináléba. Eddig öt Grand Slam-döntőn szerepelt, és az idei Australian Openen nyertek.

– Az egyéni nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De párosban megvan az összhang, kiegészítik egymást – fogalmazott a Borsnak Babos nővére, egyben kommunikációs és marketing menedzsere, Zsuzsa. – Timi nem szokott különösebben készülni egy-egy döntőre, de persze neki is, mint minden játékosnak, megvannak a saját babonái. Például ugyanazon a helyen reggelizik minden nap most már két hete, és mindig ugyanazt rendeli.

Egy ideje pedig megfigyelhető, hogy a 25 éves teniszező nyakában egy gyönyörű ékszer ragyog, amit a meccsekre sem hajlandó levenni.

– A barátjától kapta tavaly karácsonyra, és fontos jelentése van – mesélte a testvér arról a nyakláncról, amin egy szív alakú medál lóg, és amit Timi a meccseken a trikójába akaszt, hogy egy-egy ütésnél ne zavarja.

A sportoló – aki már a döntőbe kerüléssel is csaknem 50 millió forintot zsebelt be – nehéz időszakon van túl. A Fucsovics Mártonnal közösen a magyar szövetség elleni harctól volt hangos a sajtó az utóbbi hetekben.

– Timi nagyon sok csúnya kommentet kapott a közösségi oldalakon. Belülről biztos ez is tüzeli kicsit, de nem olyan alkat, hogy most csak azért is meg akarja mutatni. A teljesítményén inkább az mutatkozik meg, hogy a legutóbbi közleménnyel egyelőre lezárta ezt az ügyet, és a játékra koncentrál – mondta Zsuzsa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.