Viccesen az MLSZ egyik nagykövetének neveztek el. Hogy miért? Az utóbbi időben több mint 150 helyen jártam az országban – mesélte Dunai, aki műfüves focipályák átadásán, iskolákban és óvodákban képviseli a szövetséget. Emellett hetente többször bejár a Kánai úti székházba, ahol egy irodában dolgozik olyan legendákkal, mint Nyilasi Tibor vagy Gellei Imre.
– Bár ebben a korban már vannak problémák, jól érzem magam, a sportot sem hagytam abba. Manapság már egyre ritkábban, de járok edzőterembe, és itthon is van egy comb-, hát-, has-, kar- és mellizmot mozgató kondigépem. Bekapcsolom a tévét, és közben 300–400 gyakorlatot megcsinálok – dicsekedett.
A gólkirály nemcsak focimeccseket, hanem sorozatokat, illetve hetvenes évekbeli műsorokat is néz, illetve latin zenét hallgat.
– Az Omega együttesből Kóbor János nagyon jó haverom, sokat járok velük fellépésre. Nagyszerű kikapcsolódás.
Pihenését pedig legtöbbször Spanyolországba szervezi, ahol sokáig élt. Nyáron a jól megszokott tengerparti helyeket látogatja, és a magyarországi télből is szívesen utazik a húszfokos spanyol melegbe. Két éve a karácsonyi ünnepeket és az új év köszöntését is ott ünnepelte a családjával, akikkel igyekszik minél több időt tölteni. Szerencsére a lánya és a már 19 éves unokája húsz méterre lakik tőle és a feleségétől.
– Nagyon büszke vagyok az unokámra, legutóbb könyvet írt a fiatalokról. Emiatt sokat szerepelt a tévében is.
Gólkirály és kiváló edző
Pályafutását a Bajai Bácska csapatában kezdte 1953-ban. Tizenegy évvel később az Újpesti Dózsa csatára lett. Első magyar bajnokságát 1969-ben nyerte, amelyet 1975-ig sorozatban hét követett. Emellett háromszor nyerte meg a Magyar Népköztársaság Kupáját. Pályafutása során három alkalommal volt gólkirály. 1967-ben Ezüstcipőt, 1968-ban Bronzcipőt nyert. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián tagja volt az aranyérmet, illetve az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet szerző magyar válogatottnak. Azóta edzőként is többször bizonyított.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.