Berahino: hat hét alatt három gyerek

Berahino: hat hét alatt három gyerek

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 25. 10:15
T. D.

Hatalmas bravúrt vitt véghez Saido Berahino, az angol másodosztályú Stoke City burundi csatára. Ám nem a pá­lyán, hiszen ott 913 nap után szerzett csak újra gólt, hanem a gyerekcsinálásban. A 25 éves focistának ugyanis hat hét alatt három lurkója is született az idén nyáron.

Az első gyermek egy kisfiú, Costa, akit korábbi menyasszonya, Stephania Christoforou hozott a világra Birminghamben, május 30-án. Július 15-én aztán a csatár egyik gyerekkori barátja, egy személyiségi jogai miatt meg nem nevezett 28 éves, afrikai születésű ápolónő adott életet a Stoke-sztár kislányának Walsallban, csakhogy ebben az esetben nem került rá a születési anyakönyvi kivonatra a focista neve apaként.

Berahino ugyanis ehhez nem járult  hozzá, mert ügyvédei kapcsolatba léptek egy férfival, aki azt állítja magáról, hogy ő az igazi apa. Az anya valószínűleg bírósági eljárást indít, hogy bebizonyítsa, a focistától van a gyereke. 

A csatár harmadik csemetéje szintén egy kislány, Aniya Marie a második után két nappal, azaz július 17-én jött világra ugyancsak Walsallban, az amerikai modell Chelsea Lovelace-től, akivel megcsalta a menyasszonyát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.