Hatalmas port kavart, hogy a FIFA-gálán a Real Madriddal Bajnokok Ligáját nyerő, a horvát válogatottal pedig vb-ezüstérmet szerző Luka Modricot választották az Év játékosának. A középpályás győzelme azt is jelentette, hogy megszakadt a 2008 óta íródó sorozat, hiszen az elmúlt tíz évben csak Lionel Messi és Cristiano Ronaldo kapta az elismerést. A hármas szűkített listára a Barcelona klasszisát be sem választották, és az ötszörös aranylabdás portugál is jelentősebb elismerés nélkül maradt. Még az Év gólját sem kapta meg, pedig sokak szerint a jelenlegi csapatának, a Juventusnak ollózott találata sokkal szebb, mint a díjat bezsebelő liverpooli Mohamed Szalahé, akinek az Everton elleni találata tavaly decemberben még a hónap gólját sem érdemelte ki Angliában.
– Lionel Messi hiánya lejáratja a díjat. Mindenki tudja, hogy hosszú évek óta ő a világ legjobb játékosa. Ha Modric pozíciójában játszana, akkor is ő a jobb. Jobban passzol, jobban fejezi be a támadásokat – zsörtölődött a Barcelona egyik igazgatója, Javier Bordas.
A két klasszis sértődöttségében el sem ment a díjátadóra.
– Ronaldo és Messi távolmaradása tiszteletlenség a játékostársak, a FIFA és futball felé. Lehet, túl sokat nyertek korábban, és nem szeretnek veszteni. Pedig az életben meg kell tanulnod mindkettőt kezelni – mondta a BL-győztes olasz edző, Fabio Capello. Modric három nyelven is megköszönte a díjat.
– A következő generáció ebből is láthatja, hogy kemény munkával bármi elérhető – jelentette ki a 33 éves horvát, aki a fogadóirodák szerint a legnagyobb eséllyel az Aranylabdát is megnyeri december 3-án.
Lionel Messi: 1. Luka Modric, 2. Kylian Mbappé, 3. Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo: 1. Raphaël Varane, 2. Modric, 3. Antoine Griezmann
Dzsudzsák Balázs: 1. Modric 2. Ronaldo 3. Griezmann
Marco Rossi: 1. Modric 2. Mbappé 3. Eden Hazard
Szeli Mátyás (a Nemzeti Sport újságírója): 1. Modric 2. Mbappé 3. Ronaldo
Ellentmondásba keveredett a FIFA saját magával, amikor kihirdette az Év csapatát. Az álomtizenegy kapujában ugyanis annak a Manchester Unitednek a hálóőre, David de Gea áll, aki az Év kapusainak hármasába be sem került.
Az Év harmadik legjobb játékosa, Mohamed Szalah pedig a legjobb 11 játékos közé nem tudta beverekedni magát.
A csapat: David de Gea (Manchester United) – Dani Alves (PSG), Raphaël Varane (Real Madrid), Sergio Ramos (Real Madrid), Marcelo (Real Madrid) – Luka Modric (Real Madrid), N’Golo Kanté (Chelsea), Eden Hazard (Chelsea) – Lionel Messi (Barcelona), Kylian Mbappé (PSG), Cristiano Ronaldo (Real Madrid)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.