Sport

Thomas Doll: nem kémkedtem a Malmönek

Bors

Létrehozva: 2018.08.17.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Thomas Doll reagált a Mol Vidi sportigazgatójának, Kovács Zoltánnak a célzására, miszerint információkkal látta el kedd esti BL-ellenfelüket, a Malmőt.

– Az az érzésem támadt az elmúlt napokban, mintha valakinek a titkos ügynöke lennék. A legtermészetesebb dolog, ha az embernek egy volt csapattársa Magyarországra érkezik, megpróbál vele találkozni. Elmondtam, milyen nagy a távolság Budapest és Felcsút között. Szerintem kicsinyes, hogy az emberek erre a vonatra felugranak, és továbbviszik, hogy Doll minden információt elmondott.

Lapunknak azt is hozzátette, tisztában van azzal, hogy egyszerűbb átvenni a híreket, mint megkérdezni őt arról, valójában mi történt.

– Bárki felemelhette volna a telefont, és engem is megkérdez – mondta a Fradi vezetőedzője. – Ha valakiről van egy jó pletyka, egyből címlapra kerül, három napon át bizonygathatja az igazát, az már senkit nem érdekel. Éppen ezért nem magyarázkodom. Megtanultam, nem kell érzékenyen reagálni. Én ugyan úgy örülök a Videoton sikereinek, mintha mi érnénk el. De én inkább a saját csapatommal foglalkozom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082266_auto_resized.png
origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089886_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089856_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított