Nem lesz egynyári sláger a Blöffkirály

Nem lesz egynyári sláger a Blöffkirály

blöff
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 22. 11:15
K. D.

Ma kezdi a küzdelmeket az European Poker Tour barcelonai állomásán a Blöffkirályként elhíresült magyar pókeres, Györgyi Krisztián. Májusban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy öt­eurós (1500 forint) selejtezőből indulva Monte-Carlóban 57 millió forintot nyert. Vagány blöffjével, laza stílusával egy csapásra világsztár lett, ám most nagy a nyomás rajta, hiszen ha­sonlóan jó eredményt vár tőle az egész világ.

– Óriási a teher rajtam – kezdte a Borsnak a Blöffkirály. – Rengeteg kritikát kaptam, hogy olyan leszek, mint a Despacito: egynyári sláger. Pont ezért bizonyítani akarom: az extrém stílusom mögött profi tu­dás áll.

A kéthetes barcelonai viadalra önerőből készült, nem kért szpon­zori segítséget, a nyeremény nyolcvan százalékát elvitték volna támogatói. Így tízmillió forintnál is nagyobb összeget invesztált a mostani versenyre. 

Györgyi ígéri, nem hazudtolja meg önmagát, egy-egy nagyobb talon megnyerésénél számíthatunk megőrülésekre, és bátran blöfföl is, ha a helyzet úgy kívánja. Sőt különleges jelmezben, Anonymousnak öltözve igyekszik elrettenteni riválisait. A minőségre nagy hangsúlyt fektetett, a magyar divatvilág egyik legizgalmasabb tervezője, Mojzes Dóra készítette az egyedi ruhát.

– Közösen találtuk ki a koncepciót. Egy hónapig dolgoztunk rajta, és nagyjából hat számjegyű összegbe került – árulta el Krisztián. – Egy héttel hamarabb érkeztem Barcelonába. Abból állt a napom, hogy reggel úsztam egyet a tengerben, majd leültem a számítógép elé, és folyamatosan pókerközvetítéseket néztem, hogy kielemezzem a riválisaimat. Figyeltem a rezdülé­seiket, hogy tudjam, mikor hibáznak vagy blöffölnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.