Kemény: Leégettük magunkat

Kemény: Leégettük magunkat

vereség
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 15. 11:15
Ha felnőtt futballválogatottunk kikap Máltától, arra ma már senki se kapja fel a fejét. De ifjúsági vízilabdázóink szigetországiaktól elszenvedett veresége kétségbeejtő a sportág jövőjét illetően.
or

A belgrádi Darko Csukics vízilabda-emléktornán a Varga Tamás, Nádor Zsombor edzőkettős 14 éveseiből verbuválódó ifjúsági csapatunk a 9. helyért ugrott vízbe, és 8-7-re kikapott Máltától. Igaz, a mezőny többi indulója mind egy évvel idősebbeket, azaz 15 éveseket versenyeztetett.

– Varga Tamás a kiutazás előtt tudta, kik ellen játszanak – mondta a Borsnak Kemény Dénes szövetségi elnök. – Nyilvánvaló, egy olyan torna, melyen például Montenegró, az Egyesült Államok, Szerbia is felvonul, számos veszélyt rejt magában, viszont a máltaiak elleni fiaskó engem is meglepett.

Az elnök elismeri, a belgrádi fiaskó nem tesz jót a sportág megítélésének.

– Nyilvánvalóan volt költségvonzata is a tornának, mégis hozzájárultam, hiszen Tamás úgy érezte, az idősebb játékosokkal szembeni megméretés tapasztalatokat eredményez. Veszélyes játékot játszottunk, és íme, ez lett az eredménye – tette hozzá Kemény.

A szövetség honlapján Varga mester is önkritikát gyakorolt:

„Málta ellen rosszul játszottunk, sokat hibáztunk – magamat is beleértve. Sajnálom, ami történt, mert jó lett volna ezeknek a gyerekeknek kedvezőbb szájízzel hazautazni. Hasznos tornán vettünk részt, mert képet kaphattam jó néhány játékosról, ugyanakkor be kell látni, többeknek kondicionális problémái voltak. Keresem még azt az egy-két egyéniséget, aki vezér lehet, kulcspillanatokban irányítja a többieket.”

Teljesen érthető edzői érvek ezek, ám a méltatlan presztízsvereség tudatában tényleg megérte égetni a magyar pólót?

U14:
Magyarország-Málta 7-8

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.