Huszonnégy éve vár arra a Salzburg focicsapata, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az osztrákok legutóbb az 1994–95-ös szezonban kvalifikáltak a legrangosabb európai kupasorozat elitmezőnyébe. Szerda este megint nagyon közel álltak hozzá, ám hiába vezettek 2-0-ra a Crvena Zvezda ellen, a szerbek egy perc alatt kiegyenlítettek (gól a 65. és a 66. percben), így idegenben lőtt több góllal kiejtették a Szoboszlai Dominiket is soraiban tudó együttest.
– Rendkívül fáj, mert a kezünkben volt a továbbjutás. Az volt az álmunk, hogy a BL-ben szerepelhessünk, ám a Crvena szertefoszlatta azt. Hiába küzdöttünk, nem sikerült megszereznünk a győzelmet – mondta a lefújás után Marco Rose, az osztrákok vezetőedzője.
A Salzburg átka a Red Bull 2005-ös érkezése óta sem tört meg. Hiába egyeduralkodó a gárda az osztrák bajnokságban, tizenhárom év alatt kilenc bajnoki címet szerzett, a BL kapuját mégsem tudja áttörni. A legutóbbi tizenkét évben kilencszer próbálkoztak. Ráadásul olyan csapatok ellen is búcsúztak már, mint a luxemburgi Dudelange. A Crvena Zvezda 1991-es BEK-sikere óta először jutott a legrangosabb európai kupasorozatba. A csoportkör sorsolását lapzártánk után tartották.
Guttmann Béla: a Benfica magyar vezetőedzője azután küldött rontást a csapatra (száz évig nem nyer a csapat európai kupát), hogy a klub elnöke, Antonio Mundrunga nem adott neki prémiumot. Azóta nyolc finálét bukott el a gárda.
Celebhalálok: a legfurcsább rontást az Arsenal középpályása, Aaron Ramsey produkálja, aki ha betalál, meghal egy híresség. A walesi focista közvetlenül Oszama bin Laden, Steve Jobs, Moammer Kadhafi, Whitney Houston és Robin Williams halála előtt is eredményes volt
Tizenegyes-fóbia: az angol válogatott az idei vb-n törte meg átkát: első ízben sikerült túljutnia büntetőpárbajból, ezúttal Kolumbia ellen. Korábban Németországgal (1990), Argentínával (1998) és Portugáliával (2006) szemben maradt alul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.