Négyszeres pénzért ment a Fradiba Lanzafame

Négyszeres pénzért ment a Fradiba Lanzafame

Davide Lanzafame
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 03. 09:15
Takács Dóra

Nagyon nehezen viselik a Honvéd-drukkerek, hogy kedvencük, Davide Lanzafame az ősi rivális Ferencvároshoz igazolt. Felháborodásuk egyfelől ért­hető, hiszen imádták Kispesten, gólkirály, vitathatatlanul az NB I egyik legjobbja, aki nélkül tavaly aligha nyertek volna bajnoki címet a piros-feketék.

Másfelől viszont a Honvéd képtelen konkurálni fizetések terén a legtőkeerősebb együttesekkel. Hetek óta tudott, hogy az olasz csatárt a Mol Vidi és az FTC ostromolja. Végül utóbbi együtteshez írt alá. Davide három gyermek édesapja, 31 éves, és cirka a négyszeresét keresi majd annak, amit eddig vitt haza.

– A Fradinál a legjobban kereső játékosok havi 8-10 milliót kapnak – mondta a Borsnak Szabados Gá­bor sportközgazdász. – Lanza­fame valószínűleg szintén ebbe a fizetési kategóriába kerül. Bár talán még mindig nem ő a legjobban fizetett. A Honvédban ő vitte haza a legtöbbet, a maga 2–2,5 milliójával. Távozásában szerepet játszhat, hogy sokkal magasabb fizetést kap majd, ami ebben az esetben minimum a négyszerese eddigi keresetének.

Elfogadható indok, kivéve a szurkolóknak, akik az elmúlt években istenként tekintettek a csatárra. A Corleone Sport Pubban Puskás, Bozsik és Marco Rossi mellé is felfestették, pólókon, matricákon szerepelt, sőt egyesek a testükre is felvarratták az olaszt.

– Nem is feltétlenül rá haragszunk, hiszen tudjuk, Hemingway nem adta meg neki a kért feltételeket – mondta az egyik törzsszurkoló, K. Pál. – Ugyanakkor tartjuk: ő a szemünkben most már egy áruló. Neki az ősi riválisunkhoz kellett mennie. Ezt nem tudjuk be­nyelni.

Hivatalos válasz nem érkezett, mennyit keres majd a Fradinál az olasz, de bennfentes infók szerint Kispesten 5 milliót kapott, míg az Üllői úton maximum 7 üti majd a markát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.