Franciadrukkerek a Hazard fivérek

Franciadrukkerek a Hazard fivérek

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 10. 13:15
Franciaország – Belgium <p>Ma, 20.00, tv: M4 Sport</p>
K. B.

Hazájuk nemzeti csapatánál is jobban szerette a francia válogatottat a belga Eden Hazard és testvére, Thorgan. Előbbi kedvence is az ellenfélnél játszik.

A belgák legnagyobb sztárja, Eden Hazard és öccse, a szintén válogatott Thorgan kiskoruk óta a franciáknak szurkolnak. Legkisebb tesójukkal, az Újpestet is megjárt Kyliannal Belgium franciák lakta részén születtek, majd át is költöztek Franciaországba. Eden 14 évesen került a Lille-hez, Thorgan a Lens utánpótlásában nevelkedett.

– A testvéreimmel mindig is jobban szurkoltunk Franciaországnak, mint Belgiumnak, mert az 1998-as világbajnok csapaton nőttünk fel – vallotta be a legidősebb fivér, miután előkerült róluk egy francia mezes kép.

– Abban az időben nem is voltak még belga mezek, ezért is viseltük ezt. Nem akarom becsmérelni Belgium akkori csapatát, jó játékosaik voltak, de ott volt Franciaország – tette hozzá Eden, akinek a kedvenc focistája is francia: a Chelsea-ben játszó klubtársa, N’Golo Kanté.

– Számomra ő a legjobb a világon. Ha a topon van, 95 százalék az esély a győzelemre. Úgyhogy mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk – mondta a belga szélső, aki jó eséllyel néz majd farkasszemet a kedvencével. A francia középpályás ugyanis eddig minden meccset végigjátszott a világbajnokságon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.