Eksztázisban nézte a döntőt egész Horvátország

09.26: A piros-fehér kockás lobogókat lengeti a reggeli szellő. Zágráb még csöndes, de a feszültség benne van a levegőben. 

10.18: Több mint hat óra van a franciák elleni rajtig, de a kocsmákban már gyülekeznek a drukkerek: Modricék menetelésével és sörözéssel hangolnak, dalokat énekelnek, mígnem egy órával később már torkuk szakadtából üvöltenek, hangjukat a főtértől öt kilométerre is hallani. 

11.51: Megtudjuk, az ötórás miséket, színházi előadásokat későbbre halasztják. A 17 órakor kezdődő finálé idején bezár a múzeumok és boltok többsége.

12.33: Hihetetlen mennyiségben fogynak a horvát válogatott mezei mellett az esőkabátok, kígyóznak a sorok az ajándékboltok előtt.

13.30: Megérkeznek a tévéstábok a világ minden tájáról, persze, Franciaországból is: – Hol hagytad a Griezmann-mezed? – viccelődnek az egyik fotóssal, akiről kiderül, francia. – Azért annyira bátor nem vagyok – válaszolja mosolyogva.

14.00: Magyar drukkerek is érkeztek a horvát győzelmet kiszurkolni. Egy páros szomorúan panaszolja: – Reggel még hárman voltunk, ám az egyik barátunk elfelejtett személyit hozni, ezért visszafordították a határon. Nagykanizsán vár minket, a meccs után felszedjük – mondta Laca, aki horvát mezben és hajába piros-fehér kockát festve buzdítjta Modricékat.

16.00: Megbénul a város. A boltok bezárnak, képtelenség taxit fogni, de az emberek felveszik egymást. Minket a korábbi válogatott focista, Nikola Jurcevic visz el, aki elmondja: a kormány szabadnapot rendelt el hétfőre, a gárda hazatérésének tiszteletére. Egy tűt sem lehet leejteni a Jellasics téren, ahol 100 ezer ember gyűlik össze.

17.00: A tömeg egy em­berként énekli a himnuszt, majd hanggránátok robbannak, füstbe borul a tér, de hamar néma csönd lesz úrrá. Mandzukic ön­gólja letargiába sodorja az országot. De csak átmenetileg. Perisics góljánál egy emberként őrül meg az ország, repülnek a söröspoharak, locsolják a pezsgőt, mindenki öleli, akit csak ér.

18.55: A bíró lefújja a találkozót, a 4-2-es kudarc miatt potyognak a könnyek, tudja mindenki, ez egy (talán) soha vissza nem térő alkalom volt. De aztán megint csak eluralkodik a büszkeség, ez a kis nemzet megmutatta, mekkora erő rejlik benne.