Miként az ismert tréner találóan fogalmaz: van víziója a jövőről.
– Természetesen nem akarok magas polcról vezetni, irányítani - folytatja –, azaz az efféle munkában csakis az utánpótlás-edzőinkkel való közös erőfeszítés gyümölcsözhet.
Pruknert tökéletesen felesleges bemutatni a honi futballéletben, hiszen korábban dolgozott már a Fradi felnőtt NB I-es gárda szakvezetőjeként is.
– Új megbízatásomból fakadóan a 6 és 19 éves közötti ifjú játékosok szakmai munkáját irányítom, felügyelem, illetve koordinálom a velük dolgozó szakember-kollégák munkáját – tudatja az igazgató.
Hangsúlyozza, a Fradi-utánpótlást ismét a klub presztízsének megfelelő szintre kell felhozni, elvégre ritka patinás egyesületről van szó. Amúgy közismert, hogy menedzser-szemléletű mester, és úgy érzi, korábbi munkálkodásával nem hagyott rossz emléket maga mögött az FTC-családnál. Nem feledendő, hogy új munkakörében huszonöt év tanári múltja segíti, és persze az sem lényegtelen, hogy a Testnevelési Egyetemen négyéves mesteroktatói múlt áll mögötte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.