Mezey válogatottját rendőrtisztek állították össze

Mezey válogatottját rendőrtisztek állították össze

foci
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 24. 05:10
Magyarországon az egyik legtöbbet kritizált állás a labdarúgó-kapitányé. Korábbi szakvezetőkkel idézzük fel a múltat, s hogy mi történt velük azóta. Most Mezey Györgyön a sor.
Szabó Sándor

Nincs vita arról, hogy az Aranycsapatunknak dirigáló Sebes Gusztáv után Mezey munkássága emelkedik ki a kapitányok sorából, hiszen ő az, aki kijuttatta az 1986-os mexikói vb-re a magyar válogatottat, ráadásul két szakaszban összesen 35 derbin dirigált. Ezek után hogyan döntene, ha harmadszor is felkérnék kapitánynak?

– Az egészségem és az életkorom lehetővé tenné, az eszem viszont nemet parancsolna, a mai hazai futballközeg messze esik a számomra eszményitől – mondja Mezey. A 76 éves tréner az 1982-es vb befejeztéig Mé­szöly Kálmán kapitánynak segített, később U21-es és olimpiai együttesünk edzőjeként bizonyított.

– Szorgosan egybegyúrtam a Baróti Lajostól, Bozsik Józseftől, Sós Károlytól begyűjtött szakmai morzsákat. Amikor 1983-ban felkértek kapitánynak, meglepődtem, de mivel a szövetség nem szólt bele a munkámba, szabadon jártam a magam útját.

Tette ezt oly kiválóan, hogy 1985-ben Európa legjobb trénerének választották. Az úgymond előremozgással történő védekezés kidolgozása az ő találmánya, meglepte vele a világot.

– Az Ajaxszal csodát művelő Kovács István totális futballjával próbálták összemosni a megoldásomat, ám ez nem igaz. Ha már itt tartunk: jóval később az FC Barcelonának dirigáló Pep Guardiola az ellenfél térfelére történő 30-40 méteres benyomulásban, majd gyors visszarendeződésben emlékeztetett a stratégiámra.

S hogy az 1986-os, Szovjet­unió elleni 0-6-os vb-fiaskó­hoz mi vezetett? Erről azt mond­ja, szó se volt tésztaevésről, 0-2 után feszesebben kellett vol­na védekezni, másrészt meg a rajt előtt Nyilasi Tibor gerincműtétje mi­att csapata kulcs­fi­guráját veszítet­te el.

Mérlegen

Amire büszkeMagyar bajnoki címeimre, továbbá kuvaiti kapitányként 10 meccsemből nyolcat megnyertem.Amit másként csinálnaA felépített játékrendszerem megállta a helyét, tehát nem módosítanék.

– A mexikói ki­esés nem tört össze, elvégre a vereség benne van az edző életében. Ami igazán megsemmisített: második kapitányságom hat meccse, különösen az 1988. decemberi, Málta elleni 2-2-es vb-selejtező, előtte a bundaügyben nyo­mozó rendőrtisztek állították össze válogatott keretemet… A tisztogatás következtében tömve vol­tak a börtönök, 30 évre visszaástak, aztán hirtelen le­áll­tak a nyomozással.

Meg­csö­mör­löt­tem, le­mondtam és Finn­országig „me­ne­kültem” dolgozni kis túlzással. Ma nyolc unokájának nevelése aranyozza be napjait, közülük három fiú futballozik. Szakmai ön­életírását nyomda alá rendezte, de nem tudja, mi­kor adja ki. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.