Sport

Ma két olimpikonunk is bejelentette: visszavonul

Bors

2018. június 11. hétfő 17:05

Két olimpikon, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel is bejelentette visszavonulását hétfőn.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta, az együttessel idén bajnok és Eurokupa-győztes klasszisok maradnak a klubnál, a 38 éves Madaras szakosztályvezetőként, a 34 esztendős Varga pedig az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozik tovább. Hozzátette, Madaras az elmúlt fél évben gyakorlatilag már ezt a munkát végezte, mellette azonban még meghatározó szerepet töltött be a vízben is - írja az MTI. 

"Azt gondolom, jelenleg ma a vízen kívül ez az egyik legjobb állás a vízilabdában. Folytatni szeretném az évekkel ezelőtt elkezdett munkát" - mondta a kétszeres világbajnok Madaras.

"A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el. Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak" - nyilatkozott Varga Dániel, akinek "évtizedes álma" válik valóra azzal, hogy edzősködhet.

További cikkek

Küzdelem

Csollány Szilveszter ötven napja van kómában, Zacher Gábor szerint van remény

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Ez is érdekelhet

life.hu

Stana Alexandra elismerte, hogy egy párt alkot Meggyes Dáviddal - Azt is elmondta, hogyan jöttek össze

borsonline.hu

Brutális balesetben elhunyt nyíregyházi anya utolsó szavai: "Szia drágám, délután jövök érted"

life.hu

Mik a legsúlyosabb Covid-19 tünetek? Ezekben az esetekben kell mentőt hívni

hirtv.hu

Hiába rohantak a mentők: Szörnyethalt egy 22 éves nő

zaol.hu

Átalakított autóval közlekedett egy férfi Zalaszentgróton, búcsút inthetett a forgalmi engedélyének

origo.hu

Elhagyatott holdbázisra invitál az Epic ingyenjátéka

origo.hu

Kiderült, melyik az ország legdrágább Kölcsey utcája az ingatlanpiacon

makronom.mandiner.hu

Ha a 2010 előtti baloldal lenne kormányon, most minden háztartás évi háromszázezerrel adózna többet

vg.hu

Zacher Gábor: megnyerheti a koronavírus elleni csatát Csollány Szilveszter

hirtv.hu

Inzultálta a HírTV stábját Márki-Zay kampánystábjának egy tagja

origo.hu

Ijesztő videón két kamion ütközése az M0-son, az egyiknek az ajtaja is kiszakadt