Aminek oka van. A walesi ász ugyanis többször panaszkodott amiatt, hogy neki mindig helye lenne a spanyol gárda kezdőcsapatában, csakhogy erre a füle botját sem mozgatta a francia tréner, aki a nagy derbiken a kispadra ültette Bale-t.
Ezt tette a Liverpool elleni BL-döntőben is, amikor a walesi klasszis a második félidőben végre lehetőséget kapott. Azzal fényesen élt is. Minden idők egyik legszebb ollózós góljával lepte meg az angolokat, majd távoli bombája végleg megtörte a ’Poolt, így nyert Kijevben 3-1-re a spanyol gárda.
Bale tudatta: mellőzésének ára lesz, aminek jele, hogy a BL-diadal után más csapattal hozták hírbe. Döntését várhatóan felülvizsgálja Zidane távozását követően. Nyílt titok, hogy a francia edző Florentino Pérez klubelnökkel összekülönbözött, tudniillik a sportvezető Bale-t marasztalta, Zidane azonban erre nemet mondott, és inkább leköszönt. Az új helyzetben Bale aligha távozik, mert máris tárgyal feltételeiről a klubelnökkel.
Végezetül döntse el nyugodtan melyik volt a szebb ollózós gól. Cristiano Ronaldo Juventus ellen szerzett találata, avagy Gareth Bale Liverpool elleni megmozdulása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.