Argentína is örült Nigéria győzelmének

Argentína is örült Nigéria győzelmének

Izland
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 22. 20:55
Bors

A labdarúgó-világbajnokság pénteki, Izland-Nigéria összecsapása nagyban befolyásolta az egy nappal korábban betliző Argentína sorsát is. Az első helyzetre a második percig kellett várni, ekkor egy tizenhatos közeli szabadrúgást az izlandiak veszélyesen végeztek el, Gylfi Sigurdsson jobb felsőbe kanyarodó labdáját Francis Uzoho bravúrral tolta szögletre. Az első percek után Nigéria kiszabadult a térfeléről, de Izland szokás szerint tökéletesen zárt vissza.

A folytatásban is inkább a mezőnyben folyt a játék, egyik csapat sem adta fel biztos védekezését, ennek megfelelően nem sok helyzet adódott az első játékrészben. A csapatok sok hibával játszottak, helyzet is elsősorban inkább egyéni hibákból adódott. A szünetre nem változott az állás.

A második félidő elején a nigériaiak egy gyors kontrával és egy remek egyéni megmozdulással túljártak Izland eszén, ellentámadás végén Ahmed Musa elképesztő szép mozdulattal vette le a labdát, majd még mielőtt földet ért volna, a léc alá bombázott a jobbösszekötő helyéről.

Néhány perccel később Hannes Halldórsson hatalmasat védett egy megpattanó lövésnél, de nem sokkal később már ő is tehetetlen volt: a 75. percben Musa ezúttal egyedül cselezte gólhelyzetbe magát, majd a tizenhatoson belül jobbal a bal alsóba lőtt, ezzel már 2-0 volt az állás Nigériának.

Nigériai öröm

Izland pár percen belül szépíthetett volna, de egy videóbíró által megítélt büntetőt Sigurdsson hagyta ki.

Nigéria második meccsét megnyerte a vb-n, így esélye maradt a továbbjutásra, Izland pont nélkül maradt.

D csoport, 2. forduló:
Nigéria-Izland 2-0 (0-0)
Volgográd, Volgográd Aréna, 40 904 néző, v.: Matthew Conger (új-zélandi)
gólszerző: Musa (49., 75.)

A korábbi meccsek eredményeit, valamint a világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket ide kattintva találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.