Tévéket adott Lázár Bence kórházának az Újpest

Tévéket adott Lázár Bence kórházának az Újpest

televízió
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 04. 12:15
(t)

Tíz televízióval látta el a 26 évesen, leukémiában elhunyt focistát, Lázár Bencét kezelő Szent László Kórház hematológiai és őssejt-transzplantációs osztályát Ellenbacher Attila tévészerelő, és a játékos korábbi klubja, az Újpest. A hétvégi számunkban mutattuk be a jótékony kerepesi szerelőt, aki eddig már vagy kétezer tévét adományozott kórhá­zaknak, gyermek- és idősotthonoknak, mentő- és katasztrófavédelmi szolgálatoknak. A Ne Dobd Ki Alapítvány kurátora elromlott tévéket hoz rendbe, illetve ha anyagi segítséget kap, új tévéket vásárol a rászoruló intézményeknek. Ellenbacher ezúttal arra gondolt, hogy a lila-fehér klubbal közösen méltó módon állíthatnának emléket Bencének, illetve a hozzá hasonló súlyos betegséggel küzdőknek szebbé tehetik a napjaikat a tévékészülékekkel.

– Böőr Zoltán klubigazgató kereste meg a csapatot azzal, hogy azt az osztályt tévékkel tudjuk támogatni, ahol Bencét ápolták. A csapat azonnal az ügy mellé állt, és nagyon örülünk, ha ezzel a segítséggel a betegek gyógyulását könnyebbé tudjuk tenni – mondta Litauszki Róbert csapatkapitány.

– Sajnálom a tévés átadásának az apropóját, de szívügyem, hogy segítsek, ahol tudok. Remélem, hogy mások is csatlakoznak ehhez az akciómhoz – tette hozzá a tévészerelő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.