Gellei megtanulta, nincs válogatott fradisták nélkül

Gellei megtanulta, nincs válogatott fradisták nélkül

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 20. 09:30
Magyarországon az egyik legtöbbet kritizált állás a labdarúgó-kapitányé. Korábbi szakvezetőkkel idézzük fel a múltat, s hogy mi történt velük azóta. Ezúttal Gellei Imrén a sor.
Szabó Sándor

A 2001 és 2003 között a felnőttek kapitányaként dolgozó szakember összesen hét NB I-es együttesnél is ténykedett, így aztán kívül-belül ismeri futballsportunkat. Harmónia tölti el, amikor számot vet pályafutása 33 évével, igaz, érdekes módon az utánpótlás-válogatottnál eltöltött két esztendejére a legbüszkébb – összegzett.

– Edzőfilozófiámat, szakmai tudásomat Baróti Lajos és Illovszky Rudolf, a két nagyság jelentősen alakította – árulja el a 68 éves Gellei. – Lajos bácsi arra figyelmeztetett, hogy jó formában lévő Fradi-játékosokat sose mellőzzek a nemzeti csapatból.

Az exkapitány U21-es szövetségi mesterként ismertette meg az or­szággal Bodnár Lászlót, Gyepes Gábort, Lőw Zsoltot, persze a kirobbanó tehetségű Gera Zoltánra, Szabics Imrére fajsúlyosabb figyelmet szentelt. Hatékony pe­da­gógiai módszereiről vált híressé, a nehezen kezelhető futballistákat rendre helyes útra terelte.

– Váczi Zoltánról azt állították, öntörvényű, de nekem sok főfájást nem okozott. Bár pletykáltak effélét Tököli Attiláról és Kenesei Krisztiánról is, viszont egyikőjük sem volt az a fajta ember, akivel ne értettem volna szót.

Arra ügyelt, hogy a külföldön rendszeres játéklehetőséghez jutó egyéniségekre építsen, úgyhogy elmondható, az MLSZ-elnökség jól döntött, amikor tizenegy tagja közül nyolc Gellei kinevezése mellett tört lándzsát. Noha az Eb- és vb-selejtezősorozatból nem sikerült rájátszással kecsegtető pozícióba juttatnia csapatát, a 23 meccs, amely a nevéhez fűződik, kellemes emlék.

– A sportág szolgálata nálam szent, ezért amikor megbízott szakvezetőként a románok és az olaszok elleni 0-2-es és 0-1-es vb-selejtezővel bemutatkoztam, e két fiaskóért nem mutogattam az elődeimre.

Kiemeli, a lettek elleni 2003. szeptemberi 3-1-s Eb-selejtező-vereség örök tüske marad.

– Arra nem szolgáltunk rá. Rigában a hazaiak hat perc alatt a semmiből lőttek két gólt, számomra ez az élet nagy méltánytalansága – teszi hozzá.

Gelleit képtelenség a futballtól elszakítani, Keszthelyről, illetve Balatonalmádiból jár fel a fővárosba, Nyilasi Tiborral, Dunai Antallal az MLSZ kötelékében fáradozik. Emellett a magyar öregfiúk-válogatott megbízott kapitánya.

Mérlegen

Amire büszke:

A Rasunda-stadionban 2002. október 12-én Zlatan Ibrahimovic csak a 75. percben tudott egyenlíteni, az a stockholmi 1-1 remek emlékem.

Amit másként csinálna:

Nincs megbánnivalóm, esetleg egy-két személyi döntésemen változtatnék. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.