Egerszegi rekordjának közelében jár a fia

Egerszegi rekordjának közelében jár a fia

Egerszegi Krisztina
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 05. 09:15
szabó

Szemmel szinte érzékelhetetlen különbség – 35 századmásodperc – választja már csak el Vigassy Bálintot édesanyja, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina 100 háton úszott rekordjától. Nem csoda, ha Lőrinczi György edző sokat vár tanítványától. A szakember egyébként nemcsak egyedi módszereiről, hanem arról is nevezetes, hogy ő adja úszói becenevét.

– Klassz a sérója, ezért elneveztem Bársonynak – mondja a Dunaharaszti MTK szakvezetője, aki januárban vette át Bálint edzéseinek az irányítását. – Idestova fél éve gyakorolunk együtt, javulnak az eredményei, néhány napja a Duna Arénában a váltónk első úszójaként 100 háton 1:00.66 perces idővel egyéni csúcsot ért el. Ez pedig alig gyengébb Egerszegi hasonló távon 1991-ben elért egyéni legjobbjánál (1:00.31). Lőrinczi hozzáteszi, a korábban az Érd színeiben versengő Bálint még nem szokta meg igazán az ő, a többi szakemberétől elütő fizikai felkészítését.

– Megígértem neki, jó pár kiló izmot rakok rá. A júliusi, hódmezővásárhelyi ifjúsági bajnokságon várok tőle jó eredményt, noha egyetértek korábbi mesterével, Selmeci Attilával, aki szerint Bálint későn érő típus. Lőrinczi elsősorban abban az úszásnemben – háton – vár a fiatalembertől kiemelkedőt, amelyiken édesanyja is bizonyított. – Tippem szerint Hódmezővásárhelyen 100 háton áttöri az egyperces határt – jósolta Lőrinczi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.