A Papp László Arénában bent 7 ezer, és kint, a szurkolói faluban is több ezer ember őrjöngte végig, ahogy a magyar válogatott 3-2-re legyőzi az A csoportból kiesett olaszokat, majd énekelte együtt a magyar himnuszt.
A csapat 11 óra körül ért ki a faluba, ahol addigra tetőfokára hágott a hangulat. A fiúkat a szokásos ria, ria Hungária skandálással fogadták, Vas János, Sebők Balázs és Vay Ádám is köszönetet mondott a biztatásért, Sebők közben „Ez az b*dmeg” felkiáltással kergette újabb extázisba a jelen lévőket.
A piros-fehér-zöldbe öltözöttek újfent bizonyították, nemhiába tartják a világ a legjobb drukkereinek őket.
– Nyolc éve követjük a hokiválogatottat. Nincs nagyobb élmény, mint itthon szurkolni a válogatottnak! Hatalmas a hangulat a csarnokban is! – mesélte egy kissé már kapatosabb társaság.
– Legelőször egy Csíkszereda–Dunaújváros meccsen vettünk részt, azóta is szerelmesei vagyunk a hokinak. Mi a torkunkat és az időnket adjuk a csapatnak, ez a legtöbb, amit tehetünk. Sehol máshol nincs ilyen hangulat. A focit nem követjük, a hokiban legalább még jók is vagyunk – mondták mások.
Szerda este újabb nehéz feladat vár Jarmo Tolvanen alakulatára, a szlovénok az idei téli olimpián kilencedikként zártak.
– Nem számít! – vágta rá egy sapkás, a haverja meg hozzátette: – Úgy nem indulunk neki egy versenynek, hogy nem a legjobbat várjuk. Igen, azt gondoljuk, minden esélyünk megvan, hogy feljussunk az A-csoportba!
Az, hogy szerdán sem mi leszünk a favoritok, a fanatikusok szerint nem számít: – Ők valóban kiteszik a szívüket a jégre, nem úgy mint a focistáink! Ezért mi ugyanakkor szívvel szurkolunk nekik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.