Ugyan tavaly kétéves szerződéshosszabbítást írt alá az észak-londoni klubbal Wenger, péntek délelőtt az Arsenal edzőkomplexumában bejelentette, az idény végén távozik. A 68 éves francia menedzser 1996. szeptember 22-én állt munkába az ágyúsoknál, vagyis 22 idényen keresztül irányította a csapatot. Nála hosszabb ideig csak Alex Ferguson menedzselt Premier League-együttest, 27 éven át a Manchester Unitedet.
Éppen a vörösökkel vívott emlékezetes csatákat az angol bajnoki címért a Wenger-alakulat a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején. Ezekből háromszor jött ki győztesként, utoljára 2004-ben, amikor máig egyedülálló módon veretlenül nyerte meg a bajnokságot. A franciával még 7 FA-kupát és 7 angol Szuperkupát nyert az Arsenal, nemzetközi kupát viszont egyszer sem tudott elhódítani. 2000-ben az UEFA-kupa-döntőben a Galatasaray (11-esekkel), míg a 2006-os BL-döntőben a Barcelona (2-1) bizonyult nála jobbnak.
– Ez a megfelelő idő arra, hogy a szezon végeztével lemondjak – jelentette ki Wengert. – Hálás vagyok, hogy ennyi éven át szolgálhattam a klubot. Minden szimpatizánsnak üzenem, tartsák tiszteletben az értékeket! Örökké szeretni és támogatni fogom az Arsenalt.
Habár Wengerrel sorozatban 20 éven át végeztek BL-indulást érő helyen a londoniak, ez tavaly és idén – hacsak nem nyeri meg az Európa Ligát – sem jön össze, ezért az elmúlt időszakban nagyon megnőtt a menedzser távozását követelők száma. Erre a szakember az egyre furcsább viselkedésével is rászolgált.
Patrick Viera (francia)
Thomas Tuchel (német)
Joachim Löw (német)
Carlo Ancelotti (olasz)
Massimiliano Allegri (olasz)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.