Emlékeztető gyanánt: ezt a döntését azt követően hozta meg Lőrinczi, hogy a versenyző legalább háromszor az előírt reggel hatórai edzéskezdésről elkésett. A hamadiknál a szakember azt ajánlotta neki, hogy mással trenírozzon tovább.
Cikkünk megjelenését követően Földházi cáfolt, és ez szintén megjelent a Borsban. Az úszó állította, hogy Lőrinczi őt bizony nem küldte el, hanem önszántából távozott. Pénteken többször felhívtuk Földházit, de nem vette fel a telefonját, pedig hát ismételten a véleményére voltunk kíváncsiak.
Persze a törökországi Belekben edzőtáborozó dunaharasztiak mesteréhez is eljutott Földházi cáfolatának híre, és erre a tréner így reagált a borsonline.hu-nak:
- Földházi Dávid véleményét olvasva csak annyit tudnék mondani, hogy közös munkáról nem beszélhetünk, mert alig volt edzésen. Akik rajtam kívül a Tüske-uszodában dolgoznak, tanúsíthatják, mennyit járt tréningezni. Ebből elegem lett, és elbocsátottam. Az hogy erre most majd mit reagál, nem nagyon érdekel. Nincs időm arra, hogy leragadjak fölösleges vádaskodásnál. Egy szónak is száz a vége, remélem, megtalálja a számításait régi-új klubjában, mert tehetséges gyerek. De a sikert nem adják ingyen. Én edzőként ezt vallom, és tartom is magam hozzá. Ezzel az ügyet lezártnak tekintem. Dávidnak sikeres felkészülést kívánok - mondta az edző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.