Akkora pofont kapott Jászberényben a pénzügyi gondokkal küzdő Salgótarján, hogy „leszédült” a dobogóról. Egy meccsen több gólt kaptak, mint az éllovas Monor az idényben.
Tizennégyet benyelni gombócból is sok, hát még gólból. Ezt a történelmi bravúrt hajtotta végre a hétvégén a harmadosztály Keleti-csoportjában a Salgótarján.
A őszi bajnoki bronzérmes csapatnál tavaly kezdődtek a problémák, amikor az U11-es csapatuk nem állt ki három Bozsik-tornára, ezért az MLSZ levont három pontot a felnőttektől. Aztán kezdtek elmaradni a fizetések is, állítólag a csapat Facebook-oldalán jelent meg szó szerint: mindenki mehet, amerre lát.
Mentek is, Zoran Kuntics vezetőedző után kivétel nélkül az összes játékos. A jászberényi napsütésben vasárnap megalázó vereséget szenvedő csapatban már egyetlen játékos sem lépett pályára az őszi sikercsapatból.
Vicces, de a 10 különféle csapatba távozott 14 focista összesen nem kapott annyi (13) gólt új együttesével a hétvégén, mint az új Salgótarján. Sőt a csapat ezzel végrehajtotta azt a bravúrt is, hogy egy meccsen többet nyeltek be, mint a bajnokságot vezető Monor az egész szezonban (a Pest megyeiek 18 meccsen kaptak 13-at).
A kiütéssel egyébként le is csúszott a dobogóról a Salgótarján.
– A játékosokat is meglepte az iram és a nagy arányú vereség, de mondtam nekik, hogy lesznek még ennél komolyabb ellenfelek is. Pedig a Jászberény még helyzeteket is hagyott ki, és a kapusunk bravúrokat mutatott be. Megpróbálunk a következő meccsen nagyobb erőbedobással játszani – mondta a Borsnak a csapat technikai vezetője, Balga József.
Bárhogy is lesz, a Salgótarján már beírta magát a magyar futballtörténelem könyvébe, még ha nem is így tervezte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.