Téli olimpia: Életbiztosítás kötése kötelező

Téli olimpia: Életbiztosítás kötése kötelező

téli olimpia
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 17. 10:15
A téli olimpián csak úgy hemzsegnek a hihetetlen és egyben súlyos sérüléseket magában rejtő történetek. Ezekből válogattuk össze a leg­inkább megdöbbentőket.
Bors

Pita attól félt, fának csapódik

A nyári és téli olimpián is induló, mindkét esemény nyitóünnepségén csupasz felsőtesttel zászlót cipelő tongai Pita Taufatofua teljesítette a 15 kilométeres sífutószámot. A 119 versenyzőből a 114. helyen ért célba. Pita mindössze 12 hetet készült a kihívásra, és saját bevallása szerint csak azért imádkozott, hogy nehogy nekimenjen egy fának, és elessen. 

Nyakát törte a snowboardos

A 2009-es osztrák világbajnok snowboardos Markus Schairer a negyeddöntőben az egyik bukkanónál rontott, és hatalmas repülés után nagy erővel a földre zuhant. Az, hogy a szemüvege ripityára tört, csak egy dolog, de kiderült, hogy az eséstől eltört az ötödik nyakcsigolyája. Schairer mégis fel­állt, és be­evic­kélt a célba, majd azon­nal kórházba szállí­tották, ahol ki­derült, hogy nem so­kon múlt, hogy le­bé­nuljon.

Korcsolyaéllel vágták orrba a hokist

A svéd–norvég (4-0) jéghokimeccsen a két csapat játékosai a korong megkaparintásáért harcoltak, amikor a svéd Joel Lundqvist esés közben a korcsolyaélével orrba pattintotta a norvég Kristian Forsberget, akinek azonnal el kellett hagynia a jeget, mert nem tudta elállítani a vérzést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.