Tragikus események vezették fel az idei évet a sportvilágban. Egy hónap alatt fiatal sportolók, edzők és volt versenyzők estek össze a sportpályán vagy azon kívül. A legmegrázóbb a december 30-án elhunyt, hétszeres világbajnok párbajtőröző, Szalay Gyöngyi esete volt. Mint ismert, a 49 éves korában életét vesztő kiválóság a tapolcai kolbásztöltő versenyen esett össze.
Több végzetes szerencsétlenség – hála az égnek – nem történt, ám egy héttel ezelőtt a mindössze 16 esztendős Duhaj Ádámot kilencszer kellett újraéleszteni. A héten szívrohamot kapott Takács Ákos, míg a Sopron labdarúgója, Szabó László tüdőembóliával került kórházba. Már mindketten jobban vannak.
De mi az oka, hogy fiatal sportolók életéért kell küzdeni?
– Az év eleje nemcsak a sportolóknak nehéz, az átlagember szervezetét is megviseli, csak az kevésbé kap hírverést – mondta a Borsnak Kator Miklós sportorvos. – Nem figyelünk rendesen a táplálkozásra és a folyadékbevitelre. A hőmérséklet-ingadozást is nehezen viseljük. A globális felmelegedés miatt 15 fokok vannak januárban, ehhez nehezen alkalmazkodik még az egészséges szervezet is.
Kator szót ejtett arról is, hogy meg lehet-e elôzni a tragédiákat.
– Nem. Van egy orvosi mondás: nincs egészséges ember, csak rövid vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy ha ráköltünk egymillió forintot egy vizsgálatra, akkor sem biztos, hogy ki tudunk zárni minden veszélyforrást. A frontérzékeny embert, ha elkapja egy vírus, könnyen megboríthatja, pedig lehet, hogy tökéletes egészségi állapotnak örvendett – zárta a sportorvos.
1993: Zsiborás Gábor (a válogatott edzésén esett össze)
2004: Fehér Miklós (a Benfica-Vitória Guimaraes meccsen kapott szívrohamot)
2006: Zavadszky Gábor (együttesen fellépő tüdőembólia és szívinfarktus okozhatta a halálát)
2010: Varga Zoltán (öregfiúkmeccsen vesztette életét)
2013: Akeem Adams (váratlanul, súlyos szívinfarktust kapott, három hónappal később vesztette életét)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.