Sport

Hanga: Két napja bulizunk

kd

2018. február 20. kedd 08:15

<p>Bár szereti a focit, Messiéket ritkán látja</p>

Megszerezte az első trófeáját Spanyolországban a magyar válogatott kosaras, Hanga Ádám, miután csapata, a Barcelona 92-90-re legyőzte a Real Madridot a Király Kupa fináléjában. A 28 éves irányító kipontozódása miatt a végjátékban már nem volt pályán.

– Az egész karrierem benne van ebben a győzelemben. Régóta a pá­lyán vagyok, és hullámvölgyekből is kijutott. Amikor aláírtam a Baskoniához egyből lesérültem. Utána kölcsön adtak, onnan kellett visszaküzdenem magam a csapatba. Most, hogy a csúcson vagyok, visszagondolok azokra az időkre, amikor nem minden úgy alakult, ahogy elterveztem – fogalmazott a Borsnak Hanga, aki 2011 óta szerepel Spanyolországban.

– Az idényben sajnos már az Euroligában nincs sok esélyünk, így a bajnokság megnyerésére koncentrálunk - tette hozzá.

A vasárnapi mérkőzés után belevetették magukat az éjszakába a játékosok, ám túl nagy bulit nem tudtak tartani, ugyanis hajnali fél négyre érkeztek meg Barcelonába.

– Most jön az igazi ünneplés. A csapat összes tagja a családjával vesz részt egy meghitt vacsorán – mondta tegnap a magyar klasszis, akinek túl sok szabadideje nincs a katalán városban. – Korábban sokat jártam Barcelonában. Mostanában valóban kevesebb idő jut városnézésre, kirándulásra, hiszen nagyon hosszú a szezon. A focit nagyon szeretem, de Messiéket sem látom túl sűrűn, ráadásul a program is úgy van, hogy amikor ők otthon játszanak, akkor mi idegenben – zárta Hanga.

Hanga kupadöntője számokban

1-szer blokkolt

3 lepattanót és négy labdát szerzett

5 beütött és egy kiharcolt személyi hibája volt

12 pontot dobott

28 és fél percet játszott

További cikkek

Botrány

Óriási fordulat: Nem Szilágyi Gerda írta a botrányos sorokat

Búcsú

Döntöttek, ide temetik Csollány Szilvesztert

Ez is érdekelhet

ripost.hu

„Szia drágám, délután jövök érted!” – Így segíthetsz a 3 évesen árván maradt Dávidnak

ripost.hu

Lázadnak a nézők, óriási népharag zúdult az Exatlon Kihívójára

travelo.hu

Már a bécsi repülőtéren is pihenhetnek alvókapszulákban a fáradt utasok

mandiner.hu

Kiemelt fontosságú közös nyilatkozatot írt alá Ukrajna és Oroszország

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

nemzetisport.hu

Férfi kézi: hat játékost igazolhat a Tatabánya, Székely hazatérhet – sajtóhír

vg.hu

Tetőzik az omicron, még legalább tíz napig nőhet a fertőzöttek száma a víruskutató szerint

life.hu

Így reagált Szilágyi Liliána menedzsere Gerda döbbenetes vádjaira

ripost.hu

Tombol az omikron Magyarországon: ezt fotózták a Margit hídnál

borsonline.hu

Mindent elleptek a rendőrök, meghalt egy 18 hónapos kisfiú

origo.hu

A rendőrök orra előtt fogyott ki a benzin, ami ezután jött, arra senki sem volt felkészülve