Fejenként 37 óvszer jut az olimpikonoknak

Fejenként 37 óvszer jut az olimpikonoknak

noadsense
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 03. 11:15
cs

A dél-koreaiak – komolyan véve az ötkarikás játékok mottóját: „gyorsabban, magasabbra, erősebben” – minden téren a legjobb olimpia megrendezésére készülnek Pjongcsangban. S ebbe természetesen beletartozik a sportolók szexuális élete is. Annak érdekében, hogy a versenyzők a sport ünnepe alatt biztonságosan lehessenek együtt, száztízezer ingyenóvszert biztosítanak számukra. Ami a 92 ország ne­vezett 2925 indulóját tekintve fe­jenként 37 kondomot jelent. Ez pedig, tekintve, hogy vannak egy-két számos indulók, akik mindössze néhány napot töltenek a helyszínen – mint például a 19 magyar résztvevőből a szabadsíelő Swaney Elizabeth, a gyorskoris Nagy Kornél vagy épp a sífutó Szőcs Emőke –, igencsak bőséges ellátmánynak számít.

– A jó házigazdának erre is gondolni kell, de persze nem számítunk rá, hogy az összes óvszert fel is használják – mondta a dél-koreai szóvivő, Csung Kun Szik.

Egyébként gumiosztásra először a téli játékok történetében 1992-ben, Albertville-ben került sor, a franciák harmincezerrel készültek, igaz, ebből csak fejenként három darab járt ingyen, minden továbbiért fizetni kellett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.