Elhunyt Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető

Elhunyt Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, játékvezető

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 03. 16:16
Bors

Szombat délután elhunyt Palotai Károly – tudta meg a kisalföld.hu

Palotai 1935-ben született olimpiai bajnok, magyar labdarúgó, nemzetközi labdarúgó-játékvezető, ellenőr és sportvezető. A hazai és a nemzetközi bíró elit legjobb labdarúgója. Polgári foglalkozása sportvezető.

Palotai Károly a magyar és a világ labdarúgó-játékvezetésének kiemelkedő alakja volt. A világon az egyetlen, aki játékosként olimpiai bajnok lett és játékvezetőként is eljutott a legszűkebb elitbe. Labdarúgóként az 1963-as őszi idényben a bajnokcsapat kapitánya, valamint az 1964-es olimpián az aranyérmes csapat kapitánya volt. 1970-1983-ig 143 nemzetközi mérkőzésen fújta a sípot. A mai napig emlegetik a teljesítményét, amelyet az Argentína-Brazília mérkőzésen nyújtott 1978-ban, és ugyancsak három Európa-bajnokságon foglalkoztatta az UEFA.

Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.

Palotai labdarúgóként tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar válogatottnak, játékvezetőként pedig többek között az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben bíráskodott. Részt vett három világbajnokságon (1974, 1978, 1982), két olimpián (1972, 1976) és tagja volt a FIFA Játékvezető Bizottságának (1990–1994).

Palotai Károly 2014-ben kapta meg Prima Primissima díjat magyar sport kategóriában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.