A magyar táj, a magyar vidék és főként a Harley Davidson szerelmese Thomas Doll! A Fradi futballcsapatának német edzője, aki ha teheti, segítője, Ralf Zumdick társaságában felpattan kétkerekűje nyergébe, és nekivág az országútnak.
– Gyerekkorom óta imádom a motorozást. 2007-ben, Hamburgban jutottam hozzá kedvenc márkámhoz, a Harleyhez – meséli Doll. – A motorozás nálam több a hobbinál: életforma, életigenlés. Sose kívántam gyorsasági világcsúcsot felállítani, imádom a természetet, a szellőt, a virágokat, a táj szépségét.
Így aztán Zumdickkal – és olykor Kovács Kokó István olimpiai bajnokkal – közösen járja Esztergom, Tatabánya környékét, Visegrádról és a Dunakanyarról felsőfokokban szól, de a kedvence a Balaton.
– Hétfő reggel felülök a Harleyre és Ralffal egy nap alatt megkerüljük a tavat. Nincs vita közöttük: Balatonfüred a Balaton legcsodásabb városa! Úgy meseszép, ahogy van.
Amikor Doll még futballozott – Németország mellett az olasz Lazióban és a Bariban is –, a szerződésében kikötötték, hogy tilos nyeregbe ülnie. Ezt aztán nehezen viselte. – A mostani fekete csodámmal, amit egyébként tavaly vásároltam, szép lassan bepótolom a kiesett éveket.
– Kiváló a kapcsolatunk a Budapest Chapter „harleys” egyesülettel, velük is gyakran kirándulunk – teszi hozzá Zumdick.
– Képzelje, Eger környékén egyszer meg kellett állnunk, ugyanis egy birkanyáj andalgott előttünk keresztben az úton – teszi hozzá Doll. Munkába járásra a fővárosban egyikőjük sem használ motort, arra ott az FTC-től kapott Volkswagen autó.
A tréner nemrég járt Afrika legdélebbi pontjánál, Fokváros körül, azt mondja, életre szóló élmény volt, de álmai netovábbja egy hosszú amerikai túra. Azt Zumdick már többször teljesítette, de Doll is végigmotorozná a legendás 66-os utat.
– Remélem, erre a nyáron nem kerül sor, szívem szerint inkább a BL-selejtezőnkkel foglalkoznék... – mosolyog Doll. – Amúgy óvatos motorosként jellemezhetném magunkat, elmondhatom, a híres amerikai film címével, hogy valódi szelíd motorosok vagyunk, soha nem volt balesetünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.