Tökéletes példája a magyar futballnak mindaz, ami a Szigetszentmiklósi TK csapatával történt. Miután kiesett az NB II-ből, fel akart jutni, de ott is inkább a kieséssel küzdött. A vergődésnek az MLSZ vetett véget: 2016 nyarán nem fogadta el az SZTK nevezését a következő idényre. Maradt a megye egy. Épp amikor kezdetét vette a helyi stadion építése, amelyen először egy olyan cég kezdett dolgozni, amely pénzhiány miatt hamar visszalépett, majd a klub állami segélyhez fordult. Ezt meg is kapta, 361 millió forintot. Aztán 2017 júniusában az MLSZ többmilliós adósságot jegyzett a klub felől, amit nem fizettek vissza.
A csapat a múlt ősszel Csurka Zoltán vezetésével a megye első osztályban szerepelt, ám a tavaszi idénytől visszaléptek.
– Ötven- és kétszázezer forint körül kerestünk még a megye egyben is – kezdte egy neve elhallgatását kérő, korábbi játékos. – Velünk senki nem közölte, hogy megszűnünk, sőt mindig azt kommunikálták, hogy a cél újra az NB III, aztán az NB II, hiszen mindjárt kész a stadion. Hogy megszűntünk, a hírekből tudtuk meg. Sok játékost nagyon nehéz helyzetbe sodortak, van, aki albérletet fizet, más családot tart el. A klub több mint háromhavi fizetésünkkel lóg.
Potoczki Tamás ügyvezető azzal magyarázta a döntésüket, hogy egy felnőttcsapat fenntartása rengeteg pénzbe, csaknem tízmillió forintba kerül évente, amit mostantól csakis az utánpótlásra szeretnének költeni.
– Jelentős beruházásban vagyunk, amit jelenleg sokkal fontosabbnak tartunk, mint a felnőttsport támogatását – érvelt az ügyvezető. – Ez egy többmilliárdos sportberuházás, minden támogatásunkat, energiánkat oda irányítjuk. Az elmúlt fél évben nem volt profi játékosunk, így fizetést már jó ideje nem kaptak a focisták, csak minimális költségtérítéseket. Most egyelőre a legfontosabb, hogy legyen hol futballoznunk, és majd a jövőben visszatérünk arra, hogy esetleg ismét indítsunk felnőttegyüttest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.