72 kilométert tesz meg naponta Milák Kristóf edzője

72 kilométert tesz meg naponta Milák Kristóf edzője

kilométer
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 15. 10:15
(szabó)

Jószerével alig alszik, mégis kisimult ábrázattal kezdi el kora reggeli munkáját Selmeci Attila, Milák Kristóf érdi úszó trénere. Az 59 éves szakember szervezete acélkemény, ugyanis remekül bírja a strapát. A kiváló edző látogatásunkkor eláurulta, csillaghegyi otthonában negyed ötkor kel, kocsiba ül, és irány az Érd Aréna uszodája.

– Ott 90 perces tréninggel kezdünk, majd háromnegyed nyolckor több versenyzőmet átfuvarozom az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskolába és Gimnáziumba, ahol testnevelő- tanárként heti huszonöt óra a penzumom – magyarázza Selmeci. Mivel a lassan világhírűvé váló „pillangókirály” Milák magántanuló, ezért testnevelésből felmentett, így miközben társai izzadnak a szereken, addig ő a könyvtárban készül az érettségijére.

– A délutáni erőnléti foglalkozás háromkor rajtol az Arénában, négytől pedig újra egy futballmeccs idejű úszóedzés következik, így esténként fél nyolcra érek haza. Reggelente Érd felé néha közlekedési dugó akadályoz, ilyenkor menekülő útvonalat veszek igénybe. Ez a napi erőltetett menet sem fog ki azonban Selmecin, aki Mirza nevű boxerével heti háromszor kocog.

– Milák mellett a többiek, így két kiváló női versenyzőm, Joó Sára és Barócsai Petra is jó néven veszi, ha szem előtt vannak, ezért napi uszkve három kilométert járok tréning közben a medence partján, mert ez plusz­erőt ad nekik fejadagjuk teljesítéséhez.   

A Selmeci által megtett napi távolságok

Csillaghegy–Érd Aréna 33 km
Érd Aréna– Gárdonyi Iskola 1,5 km
Gárdonyi Iskola–Érd Aréna 1,5 km
Érd Aréna–Csillaghegy 33 km
A medence partján naponta megtett táv 3 km
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.