A mentők példás összmunkájának is köszönhető, hogy a 16 éves labdarúgó, Duhaj Ádám életben van. Jó hír, hogy vasárnapra virradóra az állapota nem romlott. Folyamatos mélyaltatásban tartják, a hivatalos orvosi protokoll szerint állapota stabil.
Mint arról korábban beszámoltunk, a dabasiak tehetsége a Kakucs elleni előkészületi meccsen pazar gólt lőtt, aztán – arra hivatkozva, hogy a cipője nyomja a lábát – cserét kért. Pár lépés megtétele után a partvonal mellett összeesett, leállt a légzése, és a pulzusát sem tudták kitapintani. Szerencsére egy szabadnapos mentős gyorsan a segítségére sietett, ő és a gyorsan kiérkező mentősök összesen hatszor indították újra a tinédzser szívét.
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára tartva további háromszor hozták vissza az életbe.
A Bors még vasárnap délután a klinika felé autózó családtagokat érte utol. Ádám édesapja, Duhaj Róbert elmondta, a fia igazán tehetséges futballista, nem véletlen, hogy már a nála idősebb focistákból álló dabasi U19-es együttesben is számításba veszik.
– Ráadásul a Budapest Honvéd is érdeklődik iránta – mesélte Róbert. – Persze most az a legfontosabb, hogy gyógyuljon meg.
A 46 esztendős Duhaj papa maga is futballozik a dabasi öregfiúk csapatában, a fia egyébként középpályás, és az említett csapatrész bármelyik pozíciójában képes kimagasló teljesítményre. Ezen túlmenően, ha a szükség úgy hozza, védőt és támadót is szívesen játszik. Pályafutása során eddig 92 gólt szerzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.