Sport

Kokacserjét rágnak Szalayék a sikerért

csb

Létrehozva: 2018.01.04.

22 éve indult az első Dakarján Szalay Balázs, ám ezen a versenyen sosem lehet a rutinra hagyatkozni. „A sivatag mindig tartogat meglepetéseket, bármennyi időt tölt is el az ember a dűnék között” – vallja, s ő aztán tudja, hiszen az elmúlt bő két évtized alatt annyiszor kellett már kiásnia az elakadt autójukat, hogy egymaga garantáltan elhordott már egy komplett homokhegyet. A január 6. és 20. között zajló verseny ráadásul számára új helyszínnel, Bolíviával bővül, ahol sok versenyzőt kínoz meg a magaslat.

– Nekem még sosem volt ba­jom a magaslattal, a navigátorom, Bunkoczi Laci viszont nehezebben viseli, de majd szerzünk kokacserjelevelet, a helyiek is azt rágcsálják rosszullét ellen, ugyanis hígítja a vért – mondta jókedvűen Szalay, aki csapatával, az Oper Dakar Teammel tegnap repült el Limába, ahonnan a 40., jubileumi verseny rajtol.

40. Dakar-rali

3 ország: Peru, Bolívia, Argentína 14 szakasz és csaknem 9000 kilométer (ebből 4300 a versenytáv) 3000 méterrel tengerszint fölött 5 napon át 142 motoros, 92 autós, 49 quados, 44 kamionos induló a mezőnyben 3 magyar egység (Szalay, Bunkoczi páros autóval, Dési János és Horváth Lajos motorral) áll rajthoz 13. Dakarja lesz Szalay Balázs tereprali-versenyzőnek (a 8. Bunkoczi László navigátorral) 200 kilóval könnyített autó: Opel Crossland X

S hogy mennyit változott az 1996-os első próbálkozása óta a sivatagi megmérettetés?

– Régen az indulók jó, ha ne­gyede ért célba, viszont kis szerencsével akár az élbolyba is be lehetett kerülni. Ma már végigmenni nem olyan nehéz, de jó eredményt elérni, az kemény feladat. Az első tízbe kerülni már szinte csak a profiknak van esélye. Épp ezért a célunk, hogy teljesítsük a távot, és mindennap kihozzuk magunkból a maximumot – tette hozzá a pilóta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713464710
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713464710
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137833_auto_resized.jpg
travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713464710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713464710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget