A Borsnak szólalt meg először a decemberben kirobbant házassági válsága óta Hosszú Katinka, aki továbbra is maga alatt van. Egyértelmű, hogy a magánéletbeli problémái most már a pályafutására is kihatással vannak. A háromszoros olimpiai bajnok az év első antwerpeni pénzdíjas viadala után ugyanis a most hétvégén esedékes luxemburgi Euro Meet elnevezésű úszóversenyt is kihagyja. Az Iron Lady magához képest később kezdte a tréninget, ráadásul nem is edző-férjével, Shane Tusuppal készül. Segítsége akad, ugyanis edzőpartnere, a Miamiba is vele tartó Dudás Dániel most egyfajta trénerként is funkcionál mellette.
– A formám nem az igazi, én pedig nem állok úgy rajthoz, hogy nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem tudok félvállról venni egyetlen egy versenyt sem – tolmácsolta a Borsnak Hosszú Katinka szavait a sajtófőnök, Kiss Kinga. – A formába hozás időszakában a sérülés kockázata is jelentős, nem szeretnék hosszabb kihagyást emiatt.
Az igazsághoz tartozik, hogy az idő nem feltétlenül sürgeti Katkát, ugyanis idén a főverseny az augusztusi Glasgow-i Európa-bajnokság lesz. Ám valódi tréner nélkül felkészülni a kontinenstornára szinte lehetetlen, így lassan döntenie kell a bajai úszónőnek, hogy kinek az irányításával kíván edzeni.
– Nem tudom megmondani, meddig tart ez az átmeneti időszak, ahogy azt sem, mikor készül újra együtt a sikeres páros – ezt már a sajtófőnök mondta el a Borsnak.
A brit Adam Peaty és a svéd Sarah Sjöström lett a tavalyi év legjobbja az Európai Úszószövetség (LEN) szavazásán. Peaty megvédte 2016-os címét, Sjöström viszont először kapta meg az elismerést. A svéd úszónő sikere azt jelenti, hogy megszakadt Hosszú Katinka négy évig tartó uralkodása.
2017. december 13.: Shane nem kíséri el feleségét a rövid pályás Eb-re
2017. december 24.: Kiderül, külön töltötték a karácsonyt
2017. december 27.: A pletykák szerint válságba jutott a házasságuk
2017. december 29.: Katinka tudatja, valóban nehéz időszakon megy át a kapcsolatuk
2017. december 29.: A Zürichbe tartó repülőn látják Katinkát
2018. január 3.: Napvilágot lát, hogy Hosszú Miamiba utazott, de nem egyedül, vele tartott edzőpartnere, Dudás Dániel is
2018. január 5.: Katka egyedül kezd el edzeni
2018. január 8.: Először találkozik Shane és Katka a Duna Arénánál, de külön távoznak az uszodából
2018. január 11.: Mindketten megjelennek az Év Sportolója Gálán, de Shane előadása nem hoz békülést
2018. január 18.: Kiderül, Hosszú nem indul az év első viadalán, az antwerpeni Flanders Cupon
2018. január 22.: Az úszónő bejelenti, a luxemburgi versenyen sem vesz részt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.