Luca a magyar női kajaksport óriási ígérete. Aztán tavaly egy sevillai alapozását követően éktelenül fájni kezdett a jobb lapockája. Panaszai okát edzéstúlterhelésben jelölték meg.
– Miután erről írt az önök lapja, felhívott egy korábban Lyme-kórban szenvedő hölgy, aki azt tanácsolta, hogy kínjaim okát más vonalon is keressem – mondja a 19 éves Luca. – Így tudtam meg, hogy a lapockám alatt megbénult egy izom. Ebben a kőkemény élsport kiváltotta stressz a lúdas, pontosabban innen ered pajzsmirigy-alultermelésem, ami – más negatív következmények mellett – depresszióssá is tett…
Miután minderre rájöttek, gyógyszert kapott, ami ugyan enyhítette a fájdalmát, ám a kajakozás végét jelentette.
– Azóta kölcsönös megegyezéssel szerződést bontottam a Honvéddal, a vezetők aranyosak voltak, ugyanis az egyik klubszponzor által nekem biztosított fővárosi lakásban élhetek ad-dig, ameddig nem tisztázódik a jövőm.
Hogy az ötszörös ifjúsági világbajnok visszatérhet-e a kajakozáshoz, nos, ez a jövő zenéje.
– Emlékszem, tízéves koromban két dolgot kértem a sorstól. Egyrészt az olimpiai bajnok Janics Natasával kívántam együtt versenyezni. Ez sikerült, 2015-ben Milánóban felnőtt vb-ezüstérmet szereztem a társaságában. A másik álom beteljesülése – mindennél jobban szeretnék olimpián rajtolni – távolabbra került.
Luca elveszítette élsportolói járandóságát, szerencsére Orosházán élő szülei támogatják.
– Egy fővárosi fitneszcsoportban gyakorolok, lebénult izomcsomóm a gyakorlásban nem hátráltat. Azt kell elérnem, hogy minél mutatósabb legyen az alakom, ugyanis a fitnesz bikinis versenyszámában próbálkozom Berkes László irányításával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.