Sport

Lydia nemcsak erős és szép, hanem „tiszta” is

T. R.

Létrehozva: 2017.12.10.

A spanyol Lydia Valentin állócsillag a nemzetközi súlyemelésben, nőiessége azért figyelemre méltó, mert rendkívül sok doppingeset van a sportágában.

Forrás: Facebook

A 32 éves Lydia a napokban nyert világbajnoki címet, karrierje során az elsőt. Európa-bajnokságokon azonban 2007 óta – a 2010-es évet leszámítva – mindig dobogós volt, három alkalommal nyerni is tudott. A tavalyi olimpián bronz­érmet szerzett, az volt Spanyolország első érme súlyemelésben olimpián. Igaz, ha az azt megelőző két olimpián nem számítjuk a doppingolók eredményeit, akkor Lydia azokon is érmet tudott volna nyerni. Nem is akármilyet: a 2008-as ötödik helye a sok lebukás szerint jelenleg második helyet ér, a 2012-es negyedik helyen pedig aranynak fog számítani, ha az előtte végzett megbukók eredményeit végleg törlik.

– Tizenegy évesen kezdtem a súlyemelést – meséli. – Előtte is sokféle sportot kipróbáltam, de amikor meglátott egy súly­emelőedző, azonnal kiválasztott, ráérezett, hogy nekem ez menni fog. Anyukám nagyon megijedt, féltett, mert ez egy férfias sportág, de aztán amikor látta, hogy mennyire élvezem, megengedte, hogy csináljam.

Lydia teljesítménye egészen egyedülálló, tíz éve van a nemzetközi élvonalban, és nincs doppingügye, pedig a súlyemelésben sajnos nagyon gyakori a tiltott teljesítményfokozó szerek használata. Lydia egy róla szóló dokumentumfilmben be­szélt az életéről, amelyben elmondta, hogy délelőtt négy órát edz, napközben ebédel, masszázsra megy és pihen, majd délután újra három órát tréningezik, utána fürdőbe megy, relaxál, vacsorázik, és este 11-kor már alszik. Fontosnak tartja, hogy tisztán érje el eredményeit, hallani sem akar a doppingolásról.

– Nem tudom, meddig folytatom, leginkább addig, amíg élvezem – folytatja. – Ha visszavonulok, személyi edző szeretnék lenni, vinni akarom a saját üzletemet. Az biztos, hogy lesz rá kereslet, jelenleg 127 ezren követik az Instagramon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek