Néhány hete különös jelenségre lettek figyelmesek a kispesti Magyar Futball Akadémia növendékei. Az egész kollégiumot és edzőkomplexumot szörnyű szagok árasztották el. A már-már fojtogató bűz hetekig keringett a környéken, és hiába kutatták az okát a fiatalok is, nem találták. Végül az egyik nap a magas betonkerítés mellett rendőrök, helyszínelők és egy hullaszállító kocsi tűnt fel. Mint kiderült, a sínek mentén, egy bokorban hetek óta egy holttest lapult.
– Nagyjából két-három hétig tartott a szörnyű szag – mesélte az MFA U19-es csapatának egyik játékosa, akinek a nevét azért nem írhatjuk ki, mert a Honvéd érthetetlen okokból ezt megtiltotta. – Éppen esős, párás idő volt, ami gondolom, nem tett jót a testnek sem. Eleinte enyhe, később pedig annyira förtelmes volt a bűz, hogy már a szobákban sem lehetett megmaradni. Sokáig azt gondoltuk, a csatornából jön, két akadémista el is ment a sínek mellé körbenézni, hogy megtalálják a szag forrását, de a holttestre ők nem bukkantak rá.
Az ifjú focista hozzátette: nem érte őket teljesen váratlanul, hogy hullát találtak a töltésen, mert a Bozsik-stadion környékén rengeteg hajléktalan tanyázik, és felvetődött bennük, hogy egyikük mehetett át a túlvilágra. A hátsó edzőpálya mögött például állandó „lakók” vannak, akik kedvesen mindig visszadobolják a kirúgott labdákat.
– Pár hét elteltével egyszer csak észrevettük a nyüzsgést a fal túl oldalán – tette hozzá a játékos. – Az ablakokból néztük végig, ahogy megérkeznek a hullaszállítók, majd a helyszínelők.
A Budapesti Rendőr Főkapitányság megkeresésünkre elárulta, hogy bűncselekmény és idegenkezűség gyanúja nem merült fel, viszont a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében még vizsgálják. Az elhunytról nem közöltek részleteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.