Sport

Megalázó módon toloncolták ki Chiléből Mike Tysont

Bors

Létrehozva: 2017.11.12.

Hivatalos meghívót kapott az egykori amerikai profi nehézsúlyú bunyós világbajnok, Mike Tyson Chiléből. Akciófilmek filmfesztiváljának díjáátadójára lett volna  hivatalos. Csakhogy nem tehette be a lábát a dél-amerikai országba, mert kapásból kitoloncolták.

A nem éppen alkalomhoz illő öltözékben Santiagóba érkezett Tysont chilei rendőrök várták. Miután leszállt az őt az Egyesült Államokból szállító repülőgép fedélzetéről, közrefogták, és közölték vele: nézzen gyorsan egy másik járatot magának, és azzal utazzon haza, tudniillik a lábát nem teheti be Chilébe.

Amikor az elképedt bokszoló mutatta a meghívót, mely szerint őt díszvendégként invitálták a chileiek egy, akciófilmek filmfesztiválját záró nemzetközi díjkiosztóra, felolvasták neki neki a chilei törvényt, mely úgy szól, hogy az a személy, akit hazájában valamilyen ok miatt elítéltek, nemkívánatos személy. Márpedig Tyson 1992-ben megerőszakolt egy amerikai szépségkirálynőt, és azért jogerősen hat év börtönre ítélték. Igaz, mázlijára 1995-ben szabadlába helyezték. Tysonnak egyszer és mindenkorra le kell számolnia azzal, hogy Chilébe betegye a lábát.

Una incómoda situación vivió el exboxeador Mike Tyson en Chile, cuando no se le permitió el ingreso al país andino. La Policía de Investigaciones de Chile alegó que el reconocido deportista no cumple con la Ley de Extranjería al contar con antecedentes penales en Estados Unidos. Se trata de una condena por violación que ya cumplió. Tyson tenía previsto participar en en el Space Awards que entrega premios a películas, y también participaría en una conferencia. Esto dijo la Policía de Investigaciones al respecto: "la Ley de Extranjería faculta a la PDI para prohibir el ingreso al país de todo extranjero que cuente con antecedentes negativos y/o condenas en su país de origen". De esta manera el legendario boxeador fue reembarcado a Estados Unidos. #boxing #boxeo #boxeodecolombia

BoxeoDeColombia (@boxeodecolombia) által megosztott bejegyzés,

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek