Késelés a Fradi-meccsen: Miért nem léptek közbe a biztonságiak?

Késelés a Fradi-meccsen: Miért nem léptek közbe a biztonságiak?

Fradi
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 08:15
Bors

A FTC csaknem 48 órával a késeléssel, lincseléssel véget ért DVSC elleni bajnoki után közleményben jelezte: mindenben együttműködik a rendőrséggel, átadta a stadionban készült felvételeket, és a botrányban részt vett mintegy ötven ember mindegyiké­nek beazonosításában együttműködik. A gyanús alakokat a vizsgálatok befejezéséig kitiltják. Arról, hogyan kerülhetett a kés a stadionba, azt írták: a biztonságiak kizárólag ruházat átvizsgálására jogosultak, testüregmotozást nem hajthatnak végre. „Márpedig egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, a fémdetektoros kapuk pedig rendkívül lassítanák a beléptetést” – írta a Ferencváros. A rendőrség amúgy két elkövetőt súlyos testi sértés bűntettének gyanújával őrizetbe vett, és az előzetes letartóztatásukat kezdeményezte.

Egybehangzó vélemények szerint a botrányt a Bonyha becenevű egyén robbantotta ki azzal, hogy megjelent a stadionban, mert ezt a visszatérô fradisták egy csoportja provokációnak vélte. A meccsre két késsel érkezô, végül csaknem agyonvert férfi azért szúrta sokak szemét, mert a véna­szkenner bevezetése után a kemény magból kiválva úgymond átállt Kubatov Gábor elnök oldalára. A börtönt is megjárt férfi lett a bennmaradók, a magukat Halhatatlanoknak nevező drukkerek vezetője. Ennél is nagyobb gond, hogy korábban többször is mutogatott, provokálta az idegenbeli meccsekre néha bejutott bojkottálókat. Akárcsak szombaton.

Úgy tudjuk, a visszatérők kérték a klubot, ne engedjék a tábor közelébe Bonyhát, ehhez képest a férfinak két késsel a birtokában sikerült bejutnia a stadionba, ráadásul bevonult a B-szektorba, ahol megint mutogatott, kezére bandázst tekert. Kivagyiságát előszeretettel hangoztatta, mindez most is annak volt a jele: nem fél senkitől. Talán védett egyénnek érezte magát. 

Úgy hírlik, hogy a férfi jó kapcsolatot ápolt a Fradi Securityvel is, ám a felvételeken jól látható, hogy amikor a szünetben körülvették a csuklyás huligánok, a biztonsági emberek mit sem törődve elsétáltak mellette. Egyelőre nagy kérdés, hogy miért nem léptek közbe?

Vérrög van Bonyha fejében

A Bors úgy értesült, a Honvédkórházban ápolt Bonyha többszörös arc- és orrcsonttörést, valamint zúzódásokat szenvedett. Vérrög van a fejében, ezért megfigyelik, de maradandó sérülések nélkül megússza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.