Felnyársalta a penge a korist

Felnyársalta a penge a korist

gyorskorcsolya
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 11. 10:15
Horrorsérülést szenvedett a rövid pályás gyorskorisok sanghaji Világkupáján Knoch Viktor. Szúrt sebét öt öltéssel varrták össze.
K. B.

Az olimpiai ötödik gyorskorcsolyázó egyéni futamában sérült meg, amikor bukását követően az egyik riválisa deréktájon felnyársalta a korcsolyájával. 

– Egy nagyon szoros előzést követően elestünk, én a palánkhoz értem, amikor a koreai versenyző a pengéjével belém szállt – emlékezett vissza a Borsnak a szörnyű jelenetre Knoch. Hozzátette: folytatta a futamot, mert sérüléséből semmit sem érzett.

– Amikor lejöttem a jégről, láttuk, hogy szúrt sebem van. Bevittek az orvosi szobába, aztán a kórházba, ahol előbb CT-vizsgálaton estem át, hogy a májam nem sérült-e. Ezután vittek a műtőbe, ahol előbb a vérzés miatt elégették az ereket, majd öt öltéssel összevarrtak – mesélte a 27 éves koris, aki csak ez­után értesítette feleségét és szüleit. Este aztán fájdalmak közepette úgy feküdt le aludni, hogy véget ért számára a hétvégi versenyzés. Tegnap azért kiment a férfiváltó futamára, s mivel a korcsolyája nála volt, gondolta, bemelegít. 

– Mondtam a stábnak, hogy nem érzek fájdalmat, ezért ha ők is úgy gondolják, beállhatok a váltóba. Így is történt, és sikerült megnyerni az előfutamot, ezzel bejutni az elődöntőbe – mondta Knoch, aki hasonló sérülést még soha nem szerzett pályafutása során. A legjobb nyolcba kerüléssel ráadásul karnyújtásnyira került a staféta a téli olimpiai kvótához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.