Felnőtt úszókat riogat a 12 éves Ricsi

Felnőtt úszókat riogat a 12 éves Ricsi

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 11:15
Szabó Sándor

Noha Juhász-Dóra Richárd csupán tizenkét(!) éves, mégis lazán tel­jesítette a felnőtt magyar úszóbajnokság tizennyolc percben meghatározott nevezési szintidejét, és csütörtökön 1500 gyorson startol az előfutamban.

– A legutóbbi tréningen megerőltetés nélkül 18:07 percet tempózott, majd megígérte, hogy a bajnokságon 17:30–17:40 között ér célba – mondta a Borsnak a Dunaharaszti MTK vezetőedzője, Lőrinczi György. – Márpedig Ricsi az adott szavát mindig állja.

Azt tudni kell, hogy a fiatalembert kilenc éve az édesanyja azért hozta le az első edzésre, mert erős víziszonnyal küszködött. Adódik a kérdés, elég érett úszó-e már ahhoz, hogy esetleg meg is előzzön egy-két felnőttet?

– Ezt előre megtippelni képtelenség – válaszolta Lőrinczi. – A fináléba jutása kizárt, ezúttal a részvétel a fontos. Ám már az is jeles tett, hogy felnőttek ellen verseng. Két éve egy 1974-es, 41 évet élt korosztályos 800-as gyorsrekordot javított meg 9:51.26 perces idejével, majd ugyanabban az esztendőben a 200-as és 1500-as gyorscsúccsal tette ugyanezt.

Lőrinczit néhányan azzal vádolják, hogy drasztikus edzésmódszereivel túlterheli, ezáltal kiégeti gyermek úszóit.

– Ezen csak mo­soly­gok, tudniillik az edzés monotoni­tá­sát feloldom nyújtó, lazító gyakorlatokkal és sok -sok vidámsággal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.