A Ferencváros biztonsági főnöke a klub honlapján tett nyilatkozatot a szombati véres balhé kapcsán, magyarázatot adva arra is, hogy kerülhetett be a stadion területére több kés is. A nyilatkozat szerint minden érintett megkapja a büntetését, mindenki mozgása nyomon követhető a Groupama Aréna biztonság rendszerének köszönhetően, még azok is, akik többször ruhát váltottak, és eltakarták az arcukat.
Baranyai Imre, az FTC biztonsági főnökének szavait változtatás nélkül közöljük:
"A szombati mérkőzésen egy jelentős szurkolói rendbontás történt, melyben többen súlyosan megsérültek. Az FTC mindenben együttműködik a rendőrséggel, minden segítséget megad ahhoz, hogy a leghamarabb megtalálják a bűnelkövetőket. A klub a legszigorúbb eljárást várja el a bűnüldöző szervektől. Munkájuk megkönnyítése érdekében, a rendelkezésünkre álló felvételeket és dokumentumokat átadtuk a rendőrségnek. Megítélésünk szerint, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, mindegy, hogy ki és milyen indítékkal követte el tettét. Erőszak nem lehet része a lelátói életnek. Több mint három éve nem történt ilyen a stadionban és mindent elkövetünk, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló eset.
Körülbelül 50 ember, szervezetten vett részt a történtekben, közülük mindenkit be tudunk azonosítani. A stadion technikai rendszere erre tökéletesen alkalmas. Lassú a folyamat, de senki sem fogja megúszni, azok sem, akik maszkot húztak, vagy akik többször is ruházatot és cipőt váltottak, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást. A Tábor vezetőit kérni fogjuk, hogy a sajnálatos esemény után kiadott közleményük szellemében és a napokban elfogadott megállapodásunk alapján, a tárgyi bizonyítékok, a videó felvételek és a fotók megismerése után segítsék az elkövetők azonosítását. Ez közös érdekünk.
A verekedésekben résztvevőknek - a vizsgálatok lezárásáig - haladéktalanul felfüggesztjük a belépésre jogosító szurkolói kártyáját, annak is, aki kést hozott be, azoknak is, akik megszegték bármilyen egyéb módon a pályarendszabályban foglaltakat. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a biztonsági szolgálat kizárólag ruházat átvizsgálására jogosult, testüreg motozást nem hajthat végre. Márpedig egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, vagy a cipőjében, kabátba varrva. A fémdetektoros kapuk használata lassítaná a beléptetést, akár 4-5 óra időtartamra is elhúzódhat. Ide nem szeretnénk eljutni."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.