Szépségkirálynővel erősödik a Fradi-tábor

Szépségkirálynővel erősödik a Fradi-tábor

Kulcsár Edina
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 21. 10:15
Első derbijére készül a Miss World Hungary 2014-es győztese, Kulcsár Edina, aki azóta lett fociszurkoló, hogy egy párt alkot a Fradi-drukker Csutival. A modell korábban focizott is.
K. B.

Bár a világbajnokságokat és az Európa-bajnokságokat korábban is követte a szépségkirálynő, amióta belépett az életébe a párja, már NB I-es meccseken is szurkol.

– Csuti nagy AS Roma- és FTC-szurkoló, ez pedig rám is átragadt. Egy éve már van Fradi-szurkolói kártyám, és két-három alkalommal már voltam is kinn a zöld-fehérek meccsén. Újpest elleni derbire vi­szont most me­gyek először – mesélte izgatottan a Borsnak Kulcsár Edina, akit a jegy csaknem hatezer fo­rintos ára viszont meglepett. – Korábban mindig Csuti vette a belépőket, így amikor a négy jegyért több mint húszezer forintot kellett fizetnem, kissé meglepődtem. De utólag belegondolva reális, nem is tudom, mire számítottam – mondta a párjával a TV2 hamarosan induló realityjében, az Ázsia Expresszben szereplő modell, aki egy Fradi-trikót már beszerzett, de a szurkolói szólamok elsajátítását még pó­tolnia kell. Sokan nem tudják, de a csinos modell három hónapig focizott is, így tisztában van a szabályokkal, és mint mondta, néha ő is pipa szokott lenni a bíróra. A Fradi-tábor visszatérésének viszont nagyon örül.

– Először azt hittem, már er­re a meccsre visszatérnek. De ami késik, nem múlik, megvettük a belépőket a DVSC-meccsre is.

Visszatérnek az ultrák

Kubatov Gábor, a Fradi elnöke megállapodott a klub szurkolótáborával. „A Ferencváros tábora 2017. 11. 04-én, a Debrecen ellen visszatér. Részletek szerdán” – írta a Facebookon a klub első embere. Az ultrák három éve nem látogatják a klub mérkőzéseit a Groupama Arénába történő vénaszkenneres beléptetés miatt. „Ami tudható, hogy szkennelni nem lesz kötelező, de szurkolói kártya lesz. Nem lehet konfliktus, bosszúállás, semmilyen erőszak a szkenneresek és a nemszkenneresek között. És pár embernek meg kell tanulnia viselkedni...” – olvashatók a részletek a fradimob.hu-n.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.