Szász Emese autóversennyel hangolt a Vk-ra

Szász Emese autóversennyel hangolt a Vk-ra

Mercedes
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 30. 08:15
Füredi

Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese remekül kezdte a vívóidényt: a Magyar Kupa-forduló megnyerése után az első Világkupa-versenyen, Tallinnban bronzérmet szerzett. Bi­zonyára sokat segített neki, hogy remek kikapcsolódással készült.

– Meghívtak Lisszabonba, a Mercedes első márkanagyköveti találkozójára. Magyarországról én voltam egyedül, de akadt modell, felfedező és karmester is. Érdekes társaság gyűlt egybe – mondta a párbajtőrvívó, akit elvittek Estorilba, az F1-es pályára is. – Én a csapatfőnök, Toto Wolff felesége, Susie mellé ülhettem be, aki szintén autóversenyző. Fantasztikus volt érezni a sebességet. Aztán vezethettünk is a versenypályán, persze azt már nem olyan sebességgel – mondta a Vasas vívónője, aki Tallinnban is remekül érezte magát. Először járt ott, és megtetszett neki a város.

– Ha van egy kis időm, igyekszem megismerni azokat a helyeket, ahol versenyzünk. Tetszenek az olyan hatalmas városok is, mint New York, de az észt fővárost is megszerettem, melynek az óvárosa kész ékszerdoboz. Örülök, hogy jól indult az idény, a Világkupán is remekül ment a vívás, élveztem. Sajnos, az elődöntő előtt túl hosszú, két és fél órás volt a szünet, és nehezen rázódtam vissza. Olasz ellenfelemmel szemben így is nagy hátrányból sikerült kétszer felzárkóznom egy tusra, ám a végén ő nyert, nagyon jó napja volt – mondta 

Kulcsár Győző tanítványának, Emesének nincs sok ideje a pihenésre, a Magyar Kupa újabb fordulója után Kínában folytatódik a Világkupa-sorozat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.