Räikkönen ajándékokkal halmozza el magyar barátait

Räikkönen ajándékokkal halmozza el magyar barátait

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 24. 11:15
Kevés magyar szurkolója tud többet Kimi Räikkönenről, mint Mogyoró Károly, aki családjával az évek során baráti viszonyba keveredett a Jégemberrel. A pilóta még a házassági évfordulójukon is felköszöntötte.
csb

Talán magánál Kimi Raikkönennél is jobban örült az austini harmadik helynek a Dunakeszin élő Mogyoró család, amely 16 éve szurkol a finn pilótának. Hiszen a Magyar Nagy­díj óta nem állt dobogón a kedvencük. 

– Azóta drukkolok Kiminek, hogy megjelent a Forma–1-ben. Előtte Mika Häkkinent követtem, de amint 2001-ben az Ausztrál Nagydíjon feltűnt, egyből szimpatikus lett az akkor huszonegy éves versenyző. S azóta mindegy, melyik csapathoz igazol, hogy a mezőny elején, vagy végén végez, vagy épp átpártol a ralizáshoz, kitartok mellette – meséli a családfő. Akire idővel Räikkönen is felfigyelt, és egyre gyakrabban állt meg közös fotóra, vagy aláírásra magyar szurkolójának és családtagjainak, majd miután személyi edzője, Mark Arnall is összehaverkodott Mogyoróékkal, szinte barátivá vált a kapcsolatuk. Ennek bizonyítéka, hogy a tréner idén a párjával már vendégségben is járt Dunakeszin, és napi kapcsolatban van a neten Károly 25 éves fiával, Zsolttal. Nem csoda, ha azt is előbb tudták, mikor születik meg a pilóta második gyermeke, mint az újságok. 

– Amikor a Magyar Nagydíjra Kimi megkapta a három garnitúra Ferrari-ruhát, abból egyet azonnal ideadott nekünk, méghozzá dedikálva – mutatja büszkén Károly, akinek egy egész kis szoba van berendezve az aláírt relikviákkal, és a közös fotókkal. – Amikor egyszer Barcelonában elkeveredett a csomagja, akkor sem idegeskedett, mert tudta, hogy ott vagyunk, csak lazán odaszólt Marknak, hogy a magyaroknál biztos van egy pó­lóm. Volt is, de végül nem kellett visszaadnunk neki, mert kis ké­séssel csak megérkezett a poggyásza. 

S hogy mi fogta meg pont a mezőny legmegközelíthetetlenebb tagjában a barátságos magyar családot? – Elsősorban a pályán mutatott korrektsége, hogy soha senkinek nem tesz direkt keresztbe, és egyik riválisáról sem mond egy rossz szót sem. Na meg a humora, a vicces beszólásai – so­rolják.

Mogyoróék egyébként már a svájci otthonáig is eljutottak kedvencüknek, sőt, az előtérben a díjait is megcsodálhatták.  Kimi azt is megígérte nekik, vendégségbe hívja majd őket, de szigorúan csak azután, ha visszavonult. S hogy kiért szorítanak majd akkor, ha végül tényleg szögre akasztja a bukósisakot a Jégember?

– A jelenlegi mezőnyből senki más nem érdekel – mondja Károly. – Valójában ha Kimi kiesik, már el is kapcsoljuk a tévét. Lehet, hogy ha elköszön a Forma–1-től, nem kezdek másnak drukkolni, hanem megvárom, amíg a fia, Robin versenyezni kezd.

Hamilton ráhozta a frászt Usain Boltra

A visszavonult sprintkirály, Usain Bolt azt hitte, meg fog halni az Amerikai Nagydíj győztese, Lewis Hamilton mellett Austinban. – Lehet, hogy Usain a leggyorsabb ember a világon, de gondoltam, hátha van az a sebesség, amivel rá tudok ijeszteni kicsit. A határon autóztam, többször majdnem összetörtem a kocsit. Szóval senki se csinálja ezt utánam – vallotta be Hamilton, akinek a hétvégi Mexikói Nagydíjon már egy ötödik hely is elég ahhoz, hogy negyedszer is világelső legyen. 

Verstappen kiakadt

Hiába Max Verstappent intette le harmadiknak a kockás zászló az Amerikai Nagydíjon, szabálytalan előzés miatt – az utolsó köri manővernél mind a négy kereke elhagyta a pályát – utólag öt másodperc időbüntetést kapott, így Kimi Raikkönen állt dobogóra.

– Az ilyen ostoba döntések megölik a sportot– dühöngött Verstappen. – Más is kiszélesítette a kanyart, és nem lett következménye. Tisztázni kellene a szabályokat, mert ez így nevetséges.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.