Egerszegi keresztfia olimpiát akar nyerni

Egerszegi keresztfia olimpiát akar nyerni

úszás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 08. 09:15
Szabó Sándor

Egerszegi Krisztináék családja ontja a tehetségeket. Az olimpiai bajnoknő fia, Vigassy Bálint Érden úszik, Egér nővérének, Klárának a fia, Te­kauer Márk pedig ugyanott kezdett, ráadásul Kriszta a keresztmamája. Az azóta a Dunaharaszti MTK-ba szerződött, Terminátor becenevű Márk pillangóspecialista, így Sós Csaba szövetségi kapitány már négy klasszis közül válogathat ebben az úszásnemben.

A veterán világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlót szorongatja az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, mindketten retteghetnek a 17 éves felnőtt vb-ezüstérmes érdi Milák Kristóftól s a trió nyakában pedig ott liheg a 19 esztendős Tekauer. Egerszegi Klára fia nemrég Helsinkiben úgy nyert 200 pillangón nemzetközi viadalt, hogy a második helyezett akkor ért célba, amikor ő már szinte mászott ki a medencéből…

– Tizenkét másodpercet vert rájuk, pedig mindössze három hetet edzett – mondja Tekauer edzője, Lőrinczi György, aki maga is úszott, kedvtelésül pedig thai-boxot űz.

– Finnországi 1:55.05 perces ideje sokkal jobb lesz a novemberi százhalombattai rövid pályás bajnokságig. Az összehasonlítás kedvéért említem: Kenderesi nemrég Hongkongban 1:55.45-öt ért el. Lőrinczi a Bp. Spartacusban sportolt, ottani edzőitől, Kiss Lászlótól és Turi Györgytől megtanulta, hogy merész tervezés nélkül elképzelhetetlen a kiugró eredmény.

– A maximalizmus engem ugyanúgy jellemez, mint Márkot. Nem restellem kimondani: olimpiai bajnoki címet várok tőle 2020-ban – mondta a tréner. És ugrásszerű fejlődés várható Lőrinczi másik reménységétől, Kurdi Zsófiától, aki a netanyai junior Eb-n aranyérmes volt a 4x100 m-es mix gyorsváltóban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.